2023-ban az év gyógynövénye a vadgesztenye

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztályának tagjai 2013 óta minden évben titkos szavazással választják meg az év gyógynövényét. A kezdeményezés célja egyrészt a lakosság gyógynövények iránti érdeklődésének felkeltése, másrészt a gyógynövények szakszerű alkalmazásával kapcsolatos hiteles információk megismertetése. 2023-ban a vadgesztenyét választották az év gyógynövényének.

Bővebben ...

Június

 

Június 8.
Óceánok napja

1992 júniusában az ENSZ Rio de Janeiró-i környezetvédelmi csúcsértekezletén jelölték ki ezt a napot az Óceánok világnapjává. Az óceánok mindenki életére hatással vannak. Kell a tudatosság, az hogy tudjuk mit kell tennünk, hogyan kell élnünk az óceánok megóvása érdekében.

Bővebben ...

Alkotó kezek címmel nyílt kiállítás könyvtárunkban

alkoto kezek kialltias sm2023. június 6-án került sor az Alkotó kezek című kiállításunk megnyitójára, melyen Lehóczkiné Timár Irén alpolgármester asszony köszöntötte a résztvevőket.
A tárlat rendkívül színes képet mutat, hiszen – ahogy Irénke is elmondta – meglepően sokan és rendkívül sokfajta kézműves tevékenységet folytatnak városunkban, és ahogyan azt a kiállított alkotások is mutatják, mindannyian szívvel-lélekkel teszik azt.

Voltak, akiket mi kerestünk meg, hiszen korábban is részt vettek már különböző tematikus kiállításokon könyvtárunkban, és többen a felhívásunkat olvasva jelentkeztek a rendezvényre. Különös öröm, hogy ilyen sokan mertek nyitni a nyilvánosság felé, és mutatják meg alkotásaikat, mutatják be alkotó tevékenységüket a nagyközönségnek.

27 helyi alkotó közel 40 féle technikával készített munkáját láthatják kiállításunkon. Jöjjenek el, csodálják meg a remekműveket, ez a tárlat egyszeri és megismételhetetlen!

A kiállítás június végéig, nyitvatartási időben, díjtalanul látogatható.

Képek a Galériában

Véget ért a 2022/2023-as tanév SZÖVEGELŐ játéka

szovegelo eredmenyhirdetes smKönyvtárunk egyik népszerű, a szövegértő olvasást támogató rendezvénye a SZÖVEGELŐ levelezős verseny. A 2009-2010 tanévben indított programban minden évben szép számmal vesznek részt az általános iskolások.

A játék célja az olvasás megszerettetése, az értő olvasás tanulásának segítése és a szövegértés fejlesztése. Mindemellett azt is szeretnénk, hogy a kiválasztott szövegrészletek felkeltsék a játékban résztvevő gyerekek érdeklődését a kiválasztott történetek iránt, és keressék, ismerjék meg azokat - váljon igényükké az olvasás. Bízunk benne, hogy idén is érdekes, izgalmas tartalmakat, szöveget olvastak a velünk játszó gyerekek!

Az idei tanévben 203 tanuló kezdte el a játékot, és ebből 160 gyermek játszotta végig az öt fordulót, akik meghívást kaptak a 2023. június 1-jén megrendezett eredményhirdetésre. A gyerekeket kérdezve kiderült, hogy kedvelik a feladatlapokban szereplő keresztrejtvényeket, szófelhőket, szócsigákat, betűlabirintusokat és a játékos feladatokat.
Az év rövid értékelése után minden a játékot végig játszó csemete szerény tárgy- és oklevéljutalomban részesült.

Köszönjük, hogy velünk játszottatok! Bízunk benne, hogy jövőre is partnereink lesztek!

Képek a Galériában

Szabadság, szerelem – Petőfi 200

szabadsag szerelem petofi 200 smAz előadás Petőfi Sándor: Útirajzok című naplójára támaszkodott, ez adta a produkció gerincét. Az est nem a szokványos ’Petőfi a forradalmár’ témát járta körül. Az egy évnyi országjárást a fiktív személyhez írt naplórészletek és a Petőfi versek segítségével Rékasi Károly színművész közvetlen, sok érzéssel teli előadásában ismertük meg. A zenei kíséret szinte színeket vont a szöveg alá Somlai Valéria zongoraművész csodálatos előadásban. Az elhangzott verseket - legalább is magában – együtt mormolta a hallgatóság Rékasi Károllyal. Az előadást tovább színesítette, vezette a történetet alátámasztó, az adott helyek hangulatát megidéző audiovizuális vetítés is, amely Tóth Zoltán (a Madách Színház hangmérnöke) munkája volt.

Képek a Galériában

 

Májusi könyveső – kiváló olvasmányok a tavasz utolsó hónapjára is

Tovább

Szépirodalmi olvasmányaink körét több Tímár Máté kötettel is bővítettük. Knausgård Hajnalcsillag című regénye a bennünk és a világban lakozó sötétség könyve, melyben más fénytörésbe kerül a hétköznapi élet. 
A Levelek a Kner család életéből című kötet betekintést nyújt a nagy múltú nyomdász- és művészdinasztia küzdelmes sorsába. A leveleket Erdész Ádám történész, levéltáros válogatta és rendezte sajtó alá. 
Szakkönyveink aktuális témákat boncolgatnak – megkongatják a vészharangot a képernyőalapú kütyük terjedésével kapcsolatban, segítséget nyújtanak a természetközeli és a klímaváltozás kihívásainak próbáját is kiálló kert kialakításában.

Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább

Bővebben ...

Beinschróth Károly makettkiállítása

makettkiallitas smBeinschróth Károly aktív nyugdíjas, aki 2003-ban talált egy új kedvtelést magának: maketteket kezdett el készíteni.
A kezdetek óta rendkívül gazdag gyűjtemény gyűlt össze az általa készített alkotásokból, melyek között a különböző típusú házak, kisebb-nagyobb templomok, torták, a tanyavilág épületei, eszközei mellett Gyomaendrőd nevezetes épületei is megtalálhatóak.
A kiállítást 2023. május 11-én Ágostonné Farkas Mária, a Kis Bálint Általános Iskola igazgatója nyitotta meg, aki Beinschróth Károly munkásságának, sokoldalúságának bemutatása után a tehetség fogalmáról, annak kibontakoztatásáról beszélt a megnyitón megjelentek számára.
Sokan megcsodálták a rendkívül sok türelmet, aprólékos, precíz munkát, kitartást igénylő remekműveket a kisiskolásoktól a nyugdíjas klub tagjaiig.

Képek a Galériában

Befejeződött a 2022/2023-as SZÖVEGELŐ

 szovegelo fejlec

plakat szovegelo eredmenyhirdetes smSZÖVEGELŐ játékunk célja az olvasás megszerettetése, az értő olvasás tanulásának segítése és a szövegértés fejlesztése. Mindemellett az is célunk, hogy a kiválasztott szövegrészletek felkeltsék a játékban résztvevő gyerekek érdeklődését a kiválasztott történetek iránt, és keressék, ismerjék meg azokat - váljon igényükké az olvasás. Bízunk benne, hogy érdekes, izgalmas tartalmakat, szöveget olvastak a velünk játszó gyerekek! A játékot 203 tanuló kezdte el és 160 gyermek játszotta végig az öt fordulót.

Tapasztalataink szerint a szövegeket jól megértettétek, az arra vonatkozó kérdésekre többnyire jól válaszoltatok, a megoldási módok (például aláhúzás, bekarikázás stb.) értelmezése azonban nem mindig volt pontos, ebből adódtak pontvesztések.

Mindazok, akik mind az öt forduló feladatlapját megfejtették és visszajuttatták részünkre, oklevelet kapnak és apró tárgyjutalomban részesülnek. A díjak átadására 2023. június 1-jén, csütörtökön 14 órától kerül sor a Határ Győző Városi Könyvtárban.

A meghívott gyerekek névsora és az elért eredmények az alábbi linkeken olvashatók. Az eredmények azt mutatják, hogy az elérhető pontszám hány %-át érte el az adott gyermek.

2. osztály díjazottjai
3. osztály díjazottjai
4. osztály díjazottjai
5. osztály díjazottjai
Oklevéljutalomban részesülnek

Köszönjük, hogy velünk játszottatok! Köszönjük szépen az iskolák, a pedagógusok és szülők segítségét is!

Zöldülünk – Passzold vissza tesó!

zoldulunk smKönyvtárunk is csatlakozott a Jane Goodall Intézet Magyarország Passzold vissza tesó! kampányához. Szelektív hulladékgyűjtőpontunkat is ennek megfelelően alakítottuk ki. A műanyag, papír, vegyes hulladékok elhelyezését segítő dobozok mellett a használt mobiltelefonok, illetve a használt elemek elhelyezésére is lehetőség van. Tegyünk együtt egy jobb világért!

Zöldpolcunkat - ahol a természetvédelmével kapcsolatos könyveket gyűjtjük- olyan gyomaendrődi természeti szépségekről készült fotókkal díszítettük, amelyeket olvasóinktól kaptunk.

Május

A vizek védelme

 

Május 19.
forrasok_napja
Források napja

Magyar javaslatra, a Gyermekekkel a Természetért Egyesület kezdeményezésére 2013-ban indult útjára a Források napja, melyet május 19-én ünneplünk. Az ENSZ-től kérték az ünnep bejegyzését, és az UNEP (ENSZ környezetvédelmi szervezet) a kezdeményezésről 86 országot tájékoztatott, s felhívást intéztek a csatlakozásra. A környezetvédelmi rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a tiszta vizű források jelentőségére és hogy környezetbarát szemlélettel vértezzék fel a gyerekeket.

Csábító napsütés – Irány a kert, a jó levegő és egy jó könyv!

Tovább

Szépirodalmi könyveink komoly témákat boncolgatnak. Remarque lassan száz éves regényének - mely zsigerien érzékletes megjelenítése a modern háború embertelenségének – talán legfőbb üzenete az, hogy a háború nem változik. Grecsó Krisztián legújabb családi története pedig azt járja körbe, hogy hogyan határozzák meg gyermekkorunk történetei felnőttkori választásainkat. Szakkönyvújdonságaink között találhatnak a gyermekkor fontosságáról, a házi sütés fortélyairól, a biokertekről vagy az erdőkről - melyek bölcsőtől a sírig társaink - szóló könyvet.

Tovább
Tovább
Tovább
Tovább

Bővebben ...