Október

Zöld napok - október

Az októberi természet- és környezetvédelmi világnapokat és eseményeket egy csokorba szedtük, hogy ezzel is segítsük a figyelmet ráirányítani erre a fontos területre.
Október 2-3.
gyaloglo_vilagnap
Gyalogló Világnap

A világ gyaloglónapja mozgalomhoz hazánk 1999-ben csatlakozott. A rendezvények célja a gyaloglás és általa a testmozgás népszerűsítése, megszerettetése az emberekkel. Heti háromszori sétának már számottevő a hatása. Erősíti a szívet, megfelelő tartományban tartja a vércukorszintet, csökkenti a feszültséget, erősíti a csontokat, szervezetünk védekezőképességét fokozza, javítja a közérzetünket, hozzájárul a jó alváshoz, és nem utolsósorban távol tartja a negatív gondolatokat, pozitív energiával tölt fel. A felsorolt hatásokhoz elég, ha egy kényelmes cipőt húzunk./>

Október 4.
allatok_vilagnapja
Állatok Világnapja

Az állatok világnapját 1931 óta ünneplik Assisi Szent Ferenc emléknapján. A legenda szerint a szent nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Velünk élő természetről a Gyermekkönyvtár Hónap ajánlata 2019. október menüben olvashat.

Október 7-8.
europai_madarmegfigyelo_napok
Európai Madármegfigyelő Napok

Minden évben, az első októberi hétvégén megrendezett nemzetközi esemény. A világnap időpontját az őszi madárvonulásokkal összhangban állapították meg. Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület irányításával kerül megrendezésre. Az esemény szakmai és közösségi célokat is szolgál. Egyrészt európai szintű információgyűjtést tesznek lehetővé az őszi madárvonulásról, másrészt az érdeklődők a madarak megfigyelése mellett kirándulnak, miközben lehetőség van elmélyült beszélgetésre, játékra és játékos tanulásra is.

Október 10.
komposztalas_napja
Komposztálás napja

A Nulla Hulladék Hálózat tagjainak kezdeményezése alapján jött létre, mivel úgy látják, hogy a komposztálásnak már hagyománya, széleskörű elterjedése és támogatottsága van. Célja a szemléletformálás és cselekvésre ösztönzés. A komposztálással természetes módon hasznosíthatjuk újra a háztartási hulladék egy részét, csökkenthetjük a légszennyezést és javíthatjuk a termőtalaj minőségét. A magyar lakosság évente átlagosan 500–600 kilogramm hulladékot termel, ennek egyharmada szerves, tehát komposztálható. Ez a nap arra buzdít, hogy a fenntartható, természeti erőforrásokkal takarékosan bánó életmód napi gyakorlattá váljon.

Október 13.
termeszeti_katasztrofak_csokkentese
Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja

Az ENSZ 1999-ben nevezte ki október második szerdáját a természeti katasztrófák áldozatainak napjává azért, hogy megemlékezzen a természeti katasztrófák áldozatairól, és ráirányítsa a figyelmet a katasztrófák okaira. Ismert, hogy sokféle katasztrófa létezik, de egyértelműen az éghajlatváltozás az, ami a legnagyobb hatással jár. A szakértők kimutatták, hogy a klímaváltozás növelte a rendkívül nagy esőzések valószínűségét. Az időjárás és az éghajlat minden eddiginél nagyobb kockázatot jelent, hiszen a feljegyzett nagyobb katasztrófák 90%-ért felelős. A katasztrófákat elemezve kimutatható, hogy azok sok esetben nem elkerülhetetlen eseményeket jelentenek, mert kiváltó okait gyakran maga az ember környezetromboló tevékenysége idézi elő.

Október 15.
kezmosas_vilagnapja
Kézmosás Világnapja

A világnap üzenete minden felnőttnek és gyermeknek szól, ám elsősorban az óvodákba, iskolákba, idősotthonokba, kórházakba és egyéb egészségügyi intézményekbe próbálják eljuttatni. A kézmosás hatékonyan veszi fel a harcot a fertőző betegségekkel szemben, nincs is ennél egyszerűbb módja az egészség megőrzésének. Ezt a gyakorlati megfigyelést tette Semmelweis Ignác is. Az általa bevezetett klórvizes kézmosással drámaian lecsökkent a gyermekágyi láz okozta halálozás, így vált az "anyák megmentőjévé". Kézmosáskor az ujjbegyekről és a kézhátról se feledkezzünk meg, tanácsolják a szakemberek.

Október 16.
elelmezesi_vilagnap
Élelmezési Világnap

Az élelmezési világnapot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, vagyis a FAO egy magyar javaslat alapján 1976 óta minden évben megtartja. Az élelmezési világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az éhezés felszámolására, és összefogásra ösztönözzön. Az élelmiszer érték, pazarlásának megelőzése pedig nem csupán környezetvédelmi és gazdasági, de erkölcsi kérdés is. Erre is gondoljunk az élelmezési világnapon.

Október 21.
foldunkert_vilagnap
Földünkért Világnap

A jeles nap Földünk eltartóképességének határaira, védelmére hívja fel a figyelmet. 32 éve buzdít ez a nap cselekvésre, az élővilág megőrzésére. 2023-ban augusztus 2-ra esett a globális túlfogyasztás napja. Ez azt jelenti, hogy a bolygó erőforrásai és élővilága nem tud olyan ütemben regenerálódni, amilyen tempóban mi elhasználjuk azokat. A magyarok túlfogyasztása azonban még a világátlagnál is rosszabb, mi már május 30-án feléltük ezeket az erőforrásokat. Ne felejtsük el, hogy nem a Földnek van szüksége az emberre, hanem nekünk van szükségünk a Földre. Tegyünk érte!