Gyomai Evangélikus Templom épülete

gyomai evangtemplom 03   

Gyomai Evangélikus Templom épülete

Értéktárba kerülés ideje:

2019. Gyomaendrődi Értéktár

Előterjesztő:

Határ Győző Városi Könyvtár

A Mezőberényből Gyomára áttelepült német, evangélikus vallású emberek 1862-ben templomot építettek. 1887-ben jelentős kár érte, kigyulladt a teteje és elpusztult a teljes berendezése. A leégett templom az összefogásnak köszönhetően újjá épült, 1888. december 2-án szentelték fel.

Csepcsányi Tamás – 1829-1936 között Stockhammer Ferdinánd jószágkormányzója –1830-ban, Mezőberényből német, evangélikus vallású lakosokat telepített Gyomára. 1840-ben lelkészséget szerveztek számukra, később templomot építettek, amit 1862-ben avattak fel. 1887-ben jelentős kár érte, kigyulladt a teteje és elpusztult a teljes berendezése. A leégett templom az összefogásnak köszönhetően újjá épült, 1888. december 2-án szentelték fel.

Mai formáját többszöri átalakítás során nyerte el. A karzatépítéssel növelték a befogadó képességet, 1890-ben orgona készült. Megemelték a belmagasságoz is. A véghomlokzat megjelenése egyszerű, négy toszkan pilaszter fut fel az övpárkányig. A fanyílászárók romantikus stílusúak, a hajó homlokzatai ellenben klasszicizáló barokk stílusúak. A toronysisak barokkizáló, szögletes, párkányt imitáló párnataggal rendelkezik. A legfelső toronyszint órapárkánnyal lett lezárva. 1914-ben templomtető rézfedést kapott, forgószél tépte le a tetőt. A nagyharang 310 kg-os, 81 cm alsó átmérőjű, b1 alaphangú. Seltenhofer Frigyes Fiai öntötték 1921-ben. A kisharang 155 kg-os, 65 cm alsó átmérőjű, d2 alaphangú, Thury János és fia öntötték 1887-ben. A templomnak jelenleg is ez a két harangja van, motorral szólaltatják meg őket. Az orgonát 2000-ben, a toronyórát 2017-ben újították fel.

A templom mind Gyomaendrőd, mind az úgynevezett „német-város” ikonikus épülete, a Fő úton található. Története szorosan összefonódik a város német származású lakóinak múltjával és jelenével. A templom falán és az épület mellett márványtáblák emlékeznek a múlt tragikus eseményeiről és a gyomai áldozatokról. A templom a Fő út 178 szám alatt található, az épület helyi védelem alatt áll.


Előterjesztés

 

https://gyoma.lutheran.hu/templomunk