Könyvtárunkban nyílt meg Patkós Erika első önálló kiállítása. A tárlatot Pusztai Zsolt muzeológus, a Túri Fazekas Múzeum igazgatója nyitotta meg. A mezőtúri fazekasság történetének rövid bemutatása után méltatta Erika pályafutását, hiszen számos neves kiállításon szereplő és zsűrizett alkotása van, melyek országos szinten is ismertté és elismertté teszik őt a szakmán belül. A kiállításon szereplő alkotások hagyományos kézműves technikával készültek, ezért mind egyedi darabok. Láthatunk közöttük kályhaszemeket, cserepeket, sütőtálakat, étkészleteket, dísztálakat és sok más szemet gyönyörködtető tárgyat, melyek mindegyike nem csak szép, hanem funkciójának megfelelően kiválóan hasznosítható is.
A kiállításmegnyitó igazi népzenei különlegességgel zárult. Vatai Zalán furulyán és tárogatón játszott dallamait Zalai András dobcintányéron kísérte.
Jöjjenek el, tekintsék meg Önök is a kiállítást, ismerjék meg Patkós Erika „lelkének zöldjeit”!
Hajdu Steve sok helyen előadta már a Hajdu you do?-t, még török turnén is volt vele, mint meséli: többek közt például Törökszentmiklóson, Törökbálinton, Törökugratón… És ezzel máris a kellős közepén vagyunk a Hajdú Steve-re annyira jellemző ellenállhatatlan humornak.
Az egy órás műsor gerincét, főleg a felesége miatti kulturális különbségek adják. Hajdu Steve felesége, Alexandra ugyanis angol. Ezekre a félreérésekre, nyelvtudás hiányára, komikus helyzetekre támaszkodik a műsor, melyben szó lesz a színházról és a színház iránti szenvedélyről is.
Zenés, humoros est – garantáltan felhőtlen szórakozás!
Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
Gyomaendrőd, Fő út 230.
Időpont: 2026. február 18. (szerda) 17 óra
Jegyár: 2.000 Ft
A rendezvényen való részvétel előzetes jegyvásárláshoz kötött.
Érdeklődni lehet a 66/218-370-es telefonszámon.
A tartalomból:
Két új érték a Települési Értéktárban
Polgármesteri tájékoztató
Adóügyi tájékoztatók
Intézményi hírek, meghívók
Szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődőket Patkós Erika mezőtúri fazekas kerámiakiállítására.
A kiállítás megtekinthető 2026. március 13-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.
Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
Gyomaendrőd, Fő út 230.
A programon való részvétel ingyenes.

|
Február 1. |
|
|
Február 2. |
|
|
Február 2. |
|
|
Február 15. |
|
|
Február harmadik szombatja |
|
|
Február 19. |
|
|
Február 27. |
Harminc éve hívta életre az Országos Erdészeti Egyesület az Év fája kezdeményezést, melynek 2026-ban a Kecskefűz (Salix caprea) lett a győztese. Egész Európában és Ázsiában megtalálható, nálunk is őshonos faj, mely legkönnyebben barkáiról ismerhető fel. Erről a természetes élőhelyeink fenntartásában és méhészeti szempontból egyaránt jelentős fajról bővebben itt olvashatnak. (fotó: Hladac)
Február 11-én a Borítékolható szerelem című zenés irodalmi esten egy érdekes kultúrtörténeti utazáson vehettek részt az érdeklődők Náray Erika színésznő, énekesnő és Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész előadásának köszönhetően. Az est során bepillanthattunk Móricz Zsigmond, Örkény István, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Ady Endre és Szerb Antal levelezésébe, melyben a vágyakozás, vagy éppen az elszakadás vágya fogalmazódott meg. A híres párok levelezéseiből kiemelt szövegek mellett korhű melódiák tették még élményszerűbbé ezt a fantasztikus időutazást. Náray Erikát Pataj György kísérte zongorán.
Kalap Jakab műsora az élő koncert és a bábszínház csodálatos találkozása. Móka, fergeteges hangulat, zene minden mennyiségben, és még annál is több buli és nevetés. A rendezvényen korlátozott számú ülőhely és hatalmas tánctér várja a bulizni vágyókat. Gyertek el, ne hagyjátok ki! A felhőtlen szórakozás garantált!
Helyszín:
Határ Győző Városi Könyvtár, Gyomaendrőd, Fő út 230.
Időpont:
2026. március 21. (szombat) 10 óra
Jegyár: 1.000 Ft
Jegyek csak elővételben kaphatók.
Érdeklődni a 66/218-370-es telefonszámon lehet.
A Határ Győző Városi Könyvtárban január 31-én jótékonysági koncert keretében hallgathatták az érdeklődők Paraizs Kende és zenésztársai, Szabó Bence és Tímár Tamás előadását. A klasszikusoktól a jazzen át a filmzenékig – gazdag kínálattal és remek előadással szórakoztatták a közönséget. Az est során a nézők színvonalas kulturális élménnyel gazdagodhattak és adakozhattak a Gyomaendrődi Mentő Alapítvány támogatására, melynek eredményeként összesen 425.000 Ft került átadásra. A koncertet megtisztelte jelenlétével Illényi Katica hegedűművész is.
avagy háború és béke a nappalinkban. Hámori Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas és Inotay Ákos színművészek Kozma-Vízkelety Dániel klinikai szakpszichológus segítségével keresik a válaszokat az ismerős, mindennapi, párkapcsolati helyzetekre. Az estet a rácsodálkozás: „Jé, ez velünk is így történt!” Ez velem is megtörténhet” jellemzi. A pszichológus szakember segít felismerni a párkapcsolati mintákat, buktatókat, kommunikációs hibákat. Mindezt derűvel, humorral. Rendező producer: Tollár Mónika.
Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
Gyomaendrőd, Fő út 230. sz.
Időpont: 2026. március 31. (kedd.) 17 óra.
A részvétel előzetes regisztrációhoz és jegyvásárláshoz kötött. Jegyár: 2000 Ft/fő.
Frankó Tünde háromgyermekes édesanya, egészségügyi és óvodapedagógiai végzettséggel rendelkezik, emellett kineziológus, családállító, önismereti és kommunikációs tréner. Közel húsz éve dolgozik segítő szakmában, egyéni és csoportos formában támogatva embereket.
Anyám könnye című könyve személyes, megrázó történetek láncolata, nagyanyjáról, édesanyjáról és önmagáról. A mű középpontjában a családi sebek öröklődése áll, - és az, hogyan lehet végre kimondani őket, felszabadítva ezzel a következő generációt. Ez a történet egyszerre személyes vallomás és útmutató: arra biztat, hogy merjünk beszélni a fájdalomról, oldjuk fel a sebeket - és gyógyuljunk.
Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
Gyomaendrőd, Fő út 230.
Időpont: 2026. március 10. (kedd) 17 óra
Könyvvásárlási és dedikálási lehetőség 16.30-tól.
Jegyár: 1.000 Ft
A rendezvényen való részvétel előzetes jegyvásárláshoz kötött.
Érdeklődni lehet a 66/218-370-es telefonszámon.
Ha már szabadulna a borongós, mínuszokkal tarkított időjárástól, jöjjön, és válogasson új könyveikből, amelyekkel csodaszép tájakra utazhat, lebilincselő történetekbe csöppenhet. Februári ajánlónk romantikus regényei garantáltan segítenek átlendülni a hideg, szürke hétköznapokon. De ha szereti a borzongást, válasszon izgalmas krimijeink közül!

Dr. Zacher Gábor neve a legtöbbek számára összeforrt a sürgősségi ellátással, a toxikológiával és a közéleti szereplésekkel. Kevesebben tudják azonban, hogy több mint négy évtizeden át rohammentősként is szolgált. Nyugdíjas korba lépve elérkezettnek látta az időt, hogy őszintén meséljen erről. Ebben a kötetben a tőle megszokott könnyedséggel idéz fel humorral teli, ugyanakkor kőkemény igazságoktól sem mentes történeteket az Országos Mentőszolgálatnál eltöltött idejéből az 1980-as évek elejétől a rendszerváltáson és ezredfordulón át egészen a mai napig.
A gyermekeknek szánt ajánlónkat itt olvashatják.
1. oldal / 87