Éjszakai ügyelet
Lehullt egy csillag. Éjfél.
Ballagok a vonalon végig.
Őrök sziszegik: "Állj, ki vagy?!"
Vigyor fedi a Hold képit.
Ülve horkol egy baka lenn,
szivarját szívja a másik:
Szép élet a katonaélet,
az a vitéz, akinek hiányzik!
Kutya fut át az aknazáron,
botlasztja akna, robban.
Vándorol a Göncölszekér,
riad az alvó, horkan.
Soká lesz reggel. Nyújtóztató
ásítás járja testemet:
Jó lenne olyan mélyen aludni,
mint most a lelkiismeret!
Arra ébredni, ágyú, puska
csak értéktelen ócskavas,
hősök-hőse teremtő ember,
nem kalandéhes kamasz,
míg harckocsitépte barázdába
magot hint áldott paraszt,
és békéről ír verset a költő,
szakasz után új szakaszt.
Keleten pirul már az ég,
mint nyíló rózsa bimbója,
jóreggelt a gépfegyver köszön,
szaggatva kelepel, akár a gólya.
Új nap vár ránk, vérben, veszélyben,
balsorsban. Kilátástalan.
Mint Jézus a Getsemáne-kertben,
zokog a lelkünk hangtalan.
Csepelsziget, 1944 vége
(Lélekváltság, 1996)