Hol már a nyár
Ködös, búsító február,
varjúpanasszal: Hol még a nyár?
Az ember unott, kedvtelen,
idege-tépett, szertelen,
kákán is csomót kutat,
sehol se sejdít kiutat,
habár az majd mindig adott,
ha nem vagy hitedtől elhagyott.
Ezüstködös, bús február
nem faggatlak, hol még a nyár?
Lehet akkor már nem leszek,
elúszom, mint a fellegek,
s varjú se kesergi kár,
így van. Nem vidít, se fáj...
Öröktől való létszabály:
malom lejár, a szív megáll...
Talán, ha lennék fiatal
más kótára zengne a dal,
s citerám nem leengedett,
pengetője se elveszett.
De, ha így vagyunk teremtve,
lelkünket bár tegyük rendbe.
Naprakészre. Ha menni kell,
futószellőként lengjek el...
1997. II. 10.
(Utószüret, 1997)