MEGHÍVÓ- Nagyapám földjén: Találkozó Tóth Zoltánnal

toth zoltan ket kor gyermekeKét kor gyermeke : A demokrácia szolgája, a hatalom kritikusa című könyvének bemutatójára kerül sor 2014. április 25-én 17 órakor a városi könyvtárban.


1989 és 2004 között, 7 miniszterelnök és 8 belügyminiszter mellett, főosztályvezetőként, helyettes államtitkárként, majd közigazgatási államtitkárként dolgozott Az ország elsősorban választási szakemberként, az Országos Választási Iroda vezetőjeként ismerte meg: 12 magyarországi választás és 4 országos népszavazás során irányította a választásokkal kapcsolatos állami feladatok végrehajtását. A nemzetközileg elismert szakember közel negyven országban járt, egyetemi oktató.
Tóth Zoltán dédnagyapja és nagyapja (életének egy részében)a ridegvárosi részen lakott, földjük volt a Sóczó-zugban.

 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

Költészet Napi szavalóverseny - frissítve

szavaloverseny smVárosunkban nagy hagyománya van vers- és mesemondásnak. A Költészet Napja tiszteletére rendezett szavalóversenyre az idén is nagyon sokan jelentkezetek. Április 9-én a felsősök (5-8 osztály) szerepeltek eredményesen. A szavalóverseny fontos célkitűzése, hogy ne csak mondják, hallgassák is a verseket a résztvevők. Ez idén is megvalósult, sok érdeklődő is figyelemmel kísérte a produkciókat. Zsűri elnökként Mészáros Mihály színművész is szavalt, nagy örömet szerezve ezzel a hallgatóságnak. A díjkiosztás során – oklevelek, könyvek- értékes tanácsokkal is ellátta a versenyzőket.
Április 10- én 13 órától az első és második osztályosok, 15 órától a 3.- 4. osztályosok szavalatai hangzottak el. A zsűri elnöke Juhász Orsolya főiskolai tanár, a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola igazgatóhelyettese volt, aki értékelte, bíztatta a versmondókat, amellett, hogy dicsérte is ügyességüket, felkészültségüket.


A zsűri négy kategóriában értékelte a versenyzőket, az elért eredmények:

felsőtagozat

1.-2. osztály

3.-4. osztály

Képek a Galériában

 

Felhívás - Költészet Napi versmondó verseny

meghivo kolteszet nap smA Határ Győző Városi Könyvtár
meghív minden kedves érdeklődőt a

Költészet Napi

városi versmondó versenyre

A verseny időpontjai:
2014. április 09. (szerda) 14 óra
felsőtagozat
2014. április 10. (csütörtök) 13 óra
1. - 2. osztály
2014. április 10. (csütörtök) 15 óra
3. - 4. osztály


Helyszín: Határ Győző Városi Könyvtár
Selyem u. 124 szám

 Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Bővebben ...

Hinel Andrea kiállítása a Határ Győző Városi Könyvtárban – 2014. április 7. és 26. között

hinel andrea smHinel Andrea Gyomaendrődről családjával - férj és két gyermek- kihasználva egy adódó lehetőséget, Svájcba költözött. Ott élnek, tanulnak, dolgoznak. Andi itthon pedagógiai főiskolát végzett, de a kézművesedés már egészen pici gyermekkorától jelen van az életében.
Sárból emberkéket gyúrt, majd rajzolgatott, üveget festett és a decoupage technikával is megismerkedett. A munka és a család mellett egyre inkább érezte a késztetést, hogy újra elővegye régi kedvtelését, amely a lakásuk dekorálására készített képekkel kezdődött
Egyedi technikával dolgozik, amelynek alapjaiban semmi új és különleges nincs. Egyedisége abban rejlik, ahogyan ötvözi a technikákat, anyagokat, formákat, a funkciókat. A sokoldalú felhasználás, a forma, a szín, a megjelenítés inspiráló számára: drót, fa, papír, kő, ruhaanyagok, gipsz, gipsz-kerámiapor keverék, többféle ragasztó adja a végeredményt.

Bővebben ...

Endrődi Bella János: … És nézek a láthatáron túlra – könyvbemutató és festménykiállítás

endrodi bella janos konyvbemutato smEndrődi Bella János könyvének bemutatójára gyűlt össze a közönség könyvtárunkban, 2014. március 21-én. A verseskötetet Dr. Szabó Ferenc mutatta be az érdeklődőknek. Endrődi Bella János mellett Polányi Éva és Cserenyecz Éva olvastak fel verseket. Hegedűn közreműködött Bella Gréta.


A szerző több mint 30 festményét is elhozta, amelyek nyitva tartási időben megtekinthetők a könyvtárban.

 

Képek a galériában.

 

MEGHÍVÓ – Könyvbemutató és kiállítás

meghivo bella janosA Határ Győző Városi Könyvtár tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit Endrődi Bella János„... És nézek a láthatáron túlra"című verseskötetének bemutatójára, valamint festménykiállításának megnyitójára.

A találkozót megnyitja Várfi András polgármester.

A kötetet bemutatja, az íróval beszélget Szabó Ferenc.
Közreműködnek: Polányi Éva és Cserenyecz Éva.

Ideje: 2014. március 21. (péntek) 17 óra.
Helye: Határ Győző Városi Könyvtár
5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124. sz.
További információ: 66/521-655

 

Megfontuk az „aranyfonalat” – 1. osztályosok

mesemondo 1oAz első osztályos tanulók mesemondásával véget ért az „aranyfonál” városi mesemondóverseny idei sorozata.

Az egy hétig tartó rendezvényes nagyon sok ügyes mesemondóval találkoztunk, a népmesemondása továbbra is népszerű a tanulók körében. A rendezvényeken sok érdeklődő szülő is részt vett. A versenyen könyv és oklevél jutalmakat adtunk át.

Köszönjük a résztvevőknek, a felkésztőnek, a zsűri tagjainak (Kele Ágnes, Tóth Kati, Szabó Anikó) az együttműködést.

 

   I.   helyezés

  Kocsis Levente

  Kis Bálint Ált. Isk.

   II.  helyezés

  Gellai Janka

  Szent Gellért Kat. Ált. Isk.  

   III. helyezés

  Horváth Luca

  Farkas Réka

  Kis Bálint Ált. Isk.

  Kis Bálint Ált.Isk.

 

  Filippovits Viktória  

  Medve Dorka

  Molnár Maja

  Rózsahegyi Ált. Isk.

  Kis Bálint Ált. Isk.

  Rózsahegyi Ált.Isk.

 

Képek a Galériában

 

Fonjuk az „aranyfonalat” – 2. osztályosok

mesemondo 2o

Még nem fontuk meg, hiszen a második osztályosok mesemondásával folytattuk az „aranyfonál” városi mesemondóversenyt. Nagyszerű, ügyes mesemondókat hallhattunk! A versenyen könyv és oklevél jutalmakat adtunk át.

Köszönjük a résztvevőknek, a felkésztőnek, a zsűri tagjainak (Szabó Anikó, Gellai József, Tóthné Kele Ágnes) az együttműködést.

 

  I.    helyezés

  Vári Zsófia

  Szent Gellért Kat. Ált. Isk.

  II.   helyezés

  Vásári Hédi
   Bula Boglárka

  Kis Bálint Ált.Isk.

  Kis Bálint Ált.Isk.

  III. helyezés    

  Demeter Adrienn 

  Szent Gellért Kat.Ált. Isk.

  IV.  helyezés

  Keresztes Fanni
  Fekete Réka
   Jancsó Renáta

  Rózsahegyi Ált. Isk.

  Kis Bálint Ált. Isk.

  Kis Bálint Ált. Isk.

 

  Tóth Adrienn
  Lovas Katalin

  Szent Gellért Kat. Ált. Isk.

  Szent Gellért Kat. Ált.Isk.

 

Képek a Galériában

Fonjuk az „aranyfonalat” – 3. osztályosok

mesemondo 3o2014. március 5-én a harmadik osztályos tanulók mesemondásával folytatódott az „aranyfonál” városi mesemondóverseny. Az ügyes mesemondók sok kellemes percet szerzett a népes hallgatóságnak. A versenyen könyv és oklevél jutalmakat adtunk át.

Köszönjük a résztvevőknek, a felkésztőnek, a zsűri tagjainak (Dinya Lívia, Szabó Anikó, Ökrös Katalin) az együttműködést.

 

  1. helyezés  

  Vinkovics Ágnes

  Kis Bálint Ált.Isk.

  1. helyezés

  Fodor Napsugár

  Csányi Brigitta

  Kis Bálint Ált.Isk.

  Kis Bálint Ált.Isk.

      III.helyezés

  Bereczki Barbara

  Rózsahegyi Ált.Isk.

      IV.helyezés

  Varga Vanda

  Giricz László

  Tímár Kristóf

  Tamás Zoé

  Mester Lilla

  Kis Bálint Ált. Isk.

  Kis Bálint Ált. Isk.

  Kis Bálint Ált. Isk.

  Szent Gellért Kat. Ált. Isk.

  Rózsahegyi Ált. Isk.

 

Képek a Galériában