Muzsikás Péter látogatott el könyvtárunkba. Nagyon sokféle hangszert hozott magával, amelyeket a gyerekek is kipróbálhattak. A különféle dobokat: kongát, függődobot, esődobot örömmel szólaltták meg. Megismerkedhettek a hegedűvel, gitárral, zongorával. Településünkön komoly tradíciója van a zenei képzésnek, amelyhez településünk népzenei hagyományai jó alapot nyújtanak. A hangszerek, a hangszeres zenék története, és a közös muzsikálással kedvet csináltunk újabb tehetségeknek a zenetanuláshoz és felkeltettük az érdeklődést a zene iránt.
A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.
Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó júliusi száma.
A tartalomból:
A lap következő száma szeptemberben jelenik meg. A lapot itt olvashatja.
Nagyszerű, hét indító buli volt könyvtárunkban. Ehhez a jó zenét, a hangulatot Hevesi Imre – Imi bácsi - garantálta. A gyerekek: kisebbek és nagyobbak együtt énekeltek, tapsoltak az előadóval. Még táborozó csapat is eljött Szünidei Matiné programunkra.
Folytatva nyári programjaink sorozatát, komédiáztunk. Hajdan a vásárok elképzelhetetlenek voltak komédiások, bűvészek, nevettetők nélkül. A vásárról-vásárra járó egykori komédiások, bábtáncoltatók a korabeli élet jellegzetes alakjait mutatták be, gyakran kifigurázva, hiszen az elsődleges cél a nevettetés volt. A bűvészet, a varázslás iránt csodálat együtt él az emberiséggel. Mindig ámulattal, csodálattal nézzük, hogy különleges kézügyességű emberek hogyan varázsolnak el bennünket, gyakran nagyon egyszerű, hétköznapi tárgyakkal. Ezt a hangulatot idéztük meg programunkkal.
A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.
Ismét jó programon szórakozhattak az érdeklődők könyvtárunkban. A mesejáték, amelyet a Kacagó Bábszínház előadásában láthattunk, népmesén keresztül mutatta be a kisvárosi gyerekek életét a XIX. század fordulóján. Az előadás során megismerhették a tipikus: kézműves, kereskedő foglalkozásokat. Az előadás része volt, hogy történetben résztvevő figurák bőrébe bújva, a gyerekek maguk is szereplővé váltak, rögtönözve egy új történetet. hamar beleéreztek a több, mint 100 évvel ez előtti hangulatba.
A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.
A Kis Bálint Általános Iskolával együttműködve a Kis Bálin Napok keretein belül Bajzáth Mária volt könyvtárunk vendége. Négy különböző korcsoportnak, az életkori sajátosságoknak, igényeknek megfelelő meséléssel ragadta magával hallgatóit Bajzáth Mária. A gyerekek nem passzív befogadói voltak a meséknek, mondókáknak, hanem aktív résztvevői a történéseknek, valódi élménnyel lettek gazdagabbak. A mesepedagógia lényegéről így vall az előadó:
„Sokféle szerepben és helyzetben, naponta tapasztalom a népmese, a dal, a játék, a tánc felemelő és megtartó erejét, hiszek abban, hogy segítségükkel hidat lehet építeni, múlt és jelen, fönn és lenn, ember és ember között. Újra gondolt, korszerű és gyerekközpontú pedagógiai módszerekkel összekapcsolva és élővé téve a hagyományt, – a mesélés, mondókázás, népi játék, népdal beépítése a tanításba, az intézményes és családi és nevelés gyakorlatába-, kimeríthetetlen erő és örömforrást rejt, minden gyerek, pedagógus és szülő számára.”
A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.
Tanévbúcsúztató, vakáció köszöntő mulatságot tartottunk a Határ Győző Városi Könyvtárban 2021. június 16-án. Galóca porondmester és Peti bohóc artistákat, erőművészeket, zsonglőröket, légtornászokat keresett és talált. A gyerekek kipróbálhatták a medvetáncoltatást, az egyensúlyozást a szédítő magasságban, a célbadobást, a kötélhúzást. Halakat fogtak a vízicirkusz számára. Közben remek dalokat hallgattak és nagyszerűen érezték magukat. A legfélénkebbek is felbátorodtak és megmutathatták valamiben az ügyességüket. Nagyszerű produkció alakult ki a gyerekek és Galóca porondmester, valamint Peti bohóc közreműködésével.
A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.
Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó júniusi száma
A tartalomból:
Hírek a Kner Piroska könyv kiadásáról
Toldi Balázs polgármestert kérdeztük
Pályázati felhívások
Bemutatkozik a Térségi Gondozási Központ
Iskolai, óvodai, bölcsődei hírek
Sport sikerek
Hosszú idő után végre, ismét rendezvényen találkozhattunk látogatóinkkal. Für Anikó Jászai Mari-díjas, Érdemes művész Üveggolyó című előadását korábban a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztanunk. Most, amikor végre, ismét lehetőségünk nyílt rendezvényszervezésre, Őt hívtuk elsőként. Für Anikó verses estje, minden közönség előtt más, hiszen az aktuálishangulat, a közönség vevőképessége is befolyásolhatja a műsort, amely menetközben is alakulhat. A kortárs költők: Cseh Tamás, Bereményi Géza, Kiss Ottó, Erdős Virág, mellett a klasszikusos: Dsida Jenő, József Attila, Ady Endre, Babits Mihály és Weöres Sándor versei is alhangzottak, sok más vers között. Nagy örömünkre Határ Győző Üveggolyó című versét is elgurította nekünk Für Anikó. Kevesen mondanak Határ Győző verset, ritka alkalomnak lehettünk hálás tanui. Az Irodalmi estet Szabó Árpád hegedűművész zenei illusztrációkkal tette emlékezetesebbé.
A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.
A Békés Megyei Könyvtár felmérést végez Békés megye nemzetiségi ellátást nyújtó könyvtáraiban a nemzetiségi dokumentumok használatáról az adott települések könyvtáraiban.
Kérjük, hogy segítse Ön is munkájukat, töltse a kérdőívet!
https://forms.gle/mSSUon1oqeezN8r88
Köszönjük, hogy segíti a Békés Megyei Könyvtár munkáját!
Megjelent Gyomaendrői Hírmondó májusi száma
A tartalomból:
A rendezvények háttérbe szorultak a járvány miatt. Az idén, az Internet Fiestába is csak on-line programok szervezésével volt lehetőségünk bekapcsolódni. Örülünk a szakami elismerésnek, mert olvasóink elégedettsége, szeretete könnyebben eljut hozzánk. Sokkal több ötletünk van mindig, mint amit meg tudunk valósítani, sajnos nagyon kevesen vagyunk. Könyvtárunk rendszeresen részt vesz az Internet Fiesta és az Országos Könyvtári Napok programjaiban, kihívás számunkra, hogy kedvelt és már elvárt programok mellett újat is tudjunk mutatni. Olvasóink, látogatóink is ismerik ezeket a programsorozatokat, és mondhatjuk, hogy megszerették. Köszönjük, részvételükkel támogatják munkánkat!