HATÁR GYŐZŐ EMLÉKNAPOK

hatar gyozo emleknapok 150Gyomaendrőd város Önkormányzata, az Írók Alapítványa és a Magyar Versmondók Egyesülete közös rendezésében került sor a HATÁR GYŐZŐ EMLÉKNAPOK megrendezésére. Az idén ünnepeljük Határ Győző születésének 99. évfordulóját. A világhírű, gyomai születésű író, költő, filozófus tiszteletére meghirdetésre került a Kárpát-medencei szavalóverseny, melynek első forduló Budapesten volt. 2014. november 15-én 10 órától Gyomaendrődön került sor a döntőre. A 12 versenyző mondott el egy-egy szabadon választott Határ Győző és egy-egy XX. századi magyar költőtől származó verset.


A zsűri tagjai: Mezey Katalin az Írók Alapítványa képviselője, Tóth Zsóka Radnóti-díjas előadóművész, Kiss László a Magyar versmondók Egyesülete elnöke, Weigmann Alfréd alelnök, rendező és Dinyáné Bánfi Ibolya a Határ Győző Városi Könyvtár vezetője voltak.
A polgármesteri hivatal dísztermében megtartott szavalóverseny résztvevőit Mezey Katalin köszöntötte, majd a versenyzők: Hetényi Réka, Balázs Tímea, Sipos Fanni, Ster Erika, Gyulai Zsuzsanna, Hodosán Dóra, Brudás Virág, Hunya Réka, Tóth Benedek, Somorjai Réka, Szabó Kinga Frenyó Júlia - akik az ország minden pontjáról érkezetek – a húzott sorszámoknak megfelelően mondták el verseiket.
Az országos döntőbe bejutott két gyomaendrődi fiatal is, akik a mezőny legfiatalabbjai voltak. Hunya Réka és Sipos Fanni mindketten a Kner Gimnázium tanulói.


Az eredményhirdetésre ebéd után került sor:

  I.   helyezés: Tóth Benedek Ernő (Pécel)
  II.  helyezés: Gyulai Zsuzsanna (Budapest)
                    Somorjai Réka (Kecskemét)
  III. helyezés: Hodosán Dóra (Hajdúszoboszló)
 
Dicséretben részesültek: Hunya Réka (Gyomaendrőd)
Szabó Kinga (Szeghalom)
Ster Erika (Budapest)


Az I. – III. helyezettek mindegyike pénzjutalomban részesült. Oklevelet, az Írók Alapítványa könyvcsomagját, gyomaendrődi ajándékcsomagot a résztvevők mindegyike kapott.
Kis pihenő után, 16 órakor kezdődött a Határ Győző emlékére rendezett gálaműsor, amelyet a városi könyvtár szervezett.


A gálaestet megnyitotta Mezey Katalin, a budapesti Írók Alapítványa képviselője.
Fekécs László a KLIK Gyomaendrődi Tankerületének igazgatója Erdős Norbert, a Békés megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja képviseletében mondott köszöntő szavakat, emlékezett meg Határ Győzőről.

A gála műsora:
Határ Győző: Váram és istápom (Előadta: Turnár Marianna)
A Gyomaendrődi Zenebarátok Kamarakórusának műsorában elhangzott:
Bartók Béla: Levél az otthoniakhoz
Bartók Béla: Bolyongás
Kodály Zoltán: Horatii Carmen
Certon: Piaci pletyka
Határ Győző: A Föld (Előadta: Polányi Éva)
Hommage (Előadta: Vozár M. Krisztián zongoraművész)
Határ Győző: Zsoltár két nyelven (Előadta: Hodosán Dóra)
Határ Győző: Nyunyi és Nyinyu részlet (Előadta: Gyulai Zsuzsanna)
Határ Győző: Borulat (Előadta: Tóth Benedek)
Improvizációk (Előadta: Vozár M. Krisztián zongoraművész)
Határ Győző: Hamutartó (Elmondja: Cserenyecz Éva)
Határ Győző: A gyomai gyom,
Határ Győző: Visszakapaszkodás (Előadta: Tege Antal, a Békéscsabai Jókai színház színművésze)
A gálaestet Várfi András polgármester zárta le.
A műsor után a Határ Győző Városi Könyvtárban baráti beszélgetésre került sor, ahol nem csak a helybeliek vettek részt, hanem sok vendég is körünkben maradt.

 

A program november 16-án, szombaton 10 órakor folytatódott, a Határ Győző költészete című konferenciával, melynek fővédnökéül Bogyay Katalin UNESCO nagykövetet kérték fel a szervezők.
A konferenciát Mezey Katalin nyitotta meg, majd felolvasta Buda Attila (az ELTE könyvtárvezetője, bibliográfus, irodalomtörténész) Határ Győző, a reneszánsz ember című előadását.
Mohácsi János: Egy sok műfajú alkotó – A költészet helye Határ Győző életében
Dobos Marianne (Szabó Lőrinc-díjas közíró): Emlékeim Határ Győzőről
dr. Kabdebó Lóránt (irodalomtörténész professzor): Liturgikon – Határ Győző költői pályakezdése
dr. G. Komoróczy Emőke (az irodalomtudomány kandidátusa, az MTA köztestületének tagja): Határ Győző kései költészete
Szakolczay Lajos (irodalom és művészetkritikus): Hajszálhíd – Határ Győző költészete című előadásaikat adták elő.
Az előadók mindannyian, személyesen is ismerték Határ Győzőt, előadásaikat éppen ezért tudta megszintesíteni a személyes élmények sokasága. A konferenciát érdekes adalékokkal és eddig ismeretlen kézirattal lepte meg Fehér Zoltán irodalomkutató, aki antikváriumban bukkant rá Határ Győző Anibel regényének feltehetően első leiratára.

 

Képek a galériában

 

 

01 hetenyi reka

Hetényi Réka

 

02 balazs timea

 Balázs Tímea

 

03 sipos fanni

Sipos Fanni

 

04 ster erika

Ster Erika

 

05 gyulai zsuzsanna

Gyulai Zsuzsanna

 

06 hadosan dora

Hodosán Dóra

 

07 brudas virag

Brudás Virág

 

08 hunya reka

Hunya Réka

 

09 toth benedek erno

Tóth Benedek

 

10 somorjai reka

Somorjai Réka

 

11 szabo kinga

Szabó Kinga

 

12 frenyo julia

Frenyó Júllia

 

01 mezey katalin

Mezey Katalin

 

02 turnar mariann

Turnár Marianna

 

03 korus

Gyomaendrődi Zenebarátok Kamarakórusa

 

04 polanyi eva

Polányi Éva

 

05 vozar m kriszitan

Vozár M. Krisztián

 

06 hodosan dora

Hodosán Dóra

 

07 gyulai zsuzsanna

Gyulai Zsuzsanna

 

08 toth benedek

Tóth Benedek

 

09 cserenyecz eva

Cserenyecz Éva

 

10 tege antal

Tege Antal

 

11 varfi andras polgarmester

Várfi András polgármester

 

01 dobos marianne

Dobos Marianne

 

02 g komoroczy emoke

G. Komoróczy Emőke

 

04 szakolczay lajos

Szakolczay Lajos

 

05 kabdebo lorant

Kabdebó Lóránt

 

06 mohacsi janos

Mohácsi János

 

03 feher zoltan

 Fehér Zoltán

 

szephalomkonymuhelygyomaendrod cimere 250versmondonka logo