Anyakönyvek honlapunkon


Az Adatbázis menüpontban, Anyakönyv címszó alatt gyomai és endrődi anyakönyvek találhatók.

Az anyakönyvek az Országos, illetve a Békés Megyei Levéltárban találhatók meg.
Az endrődi Honismereti Alapítvány és a gyomai Szülőföld Baráti Kör közös összefogással, jelentős anyagi áldozatvállalással készíttetett róluk fotófelvételeket. Eredeti szándékuk szerint, az elkészült anyagot a városi könyvtáron keresztül bocsájtják a közjavára, a közszolgálatára.
Bővebben ...

Leadtuk a szavazatokat Gergely Ágnesre

 

 

Prima primissima 2010

Leadtuk a szavazatokat

Prima Primissima Díjra jelölték Gergely Ágnest

Az endrődi születésű Kossuth-díjas író, költő, esszéista, műfordító Magyar Irodalom kategóriában szerepel az idei díjra jelöltek között.

A Határ Győző Városi könyvtár a Városunk újságon keresztül, a két könyvtárban és intézményekben gyűjtötte a Közönség Díjhoz a szavazatokat. Plakátokkal hívtuk fel a figyelmet a szavazási lehetőségre, amelyet akár telefonon és interneten keresztül is leadhattak a szavazók. A könyvtár által készített szavazólapok gyűjtésében jelentős szerepet vállalt Gyuricza László is.

Bővebben ...

Megemlékezés Határ Győzőről

Határ Győző síremléke Megemlékezés Határ Győzőről

2006. november 26-án hunyt el a gyomaendrődi városi könyvtár névadója: Határ Győző.

Róla emlékeztek meg a városi könyvtár dolgozói a Farkasréti temetőben lévő sírjánál, ahol a kegyelet virágait helyezték el Gyomaendrőd nevében.

 

Bővebben ...

Tímár Máté születésnapjára

Tímár Máté író, költő, szerkesztő 1922. november 22-én született Endrődön.

Az endrődi könyvtár 2009. május 9-én vette föl nevét.

Verseivel emlékezünk meg róla.

Bővebben ...

Jelentős forgalomnövekedés a Határ Győző Városi Könyvtárban

A gyomai könyvtárban 2000, az endrődi könyvtárban 3000 használót regisztrált a könyvtár a számítógép-használatok során.

 

A könyvtárak számítógépparkja teljesen megújult, az olvasók használatára bocsájtott számítógépek száma megkétszereződött a könyvtár TIOP-1.2.3./08/1-2008-062,  „Békés Tudásdepó-Expressz”-„Összehangolt infrastruktúrafejlesztés a közös könyvtári szolgáltatások támogatására, az élethosszig tartó tanulás elősegítésére Békés megyében” megnevezésű pályázat segítségével.
Bővebben ...

Határ Győző születésnapjára

hatar_gyozo_tn

1914. november 13-án született Gyomán.

Eredeti neve: Hack Viktor. 1946-ban magyarosította nevét, műveit e néven publikálta.
A városi könyvtár 2008.szeptember 1-én vette föl nevét.

Határ Győző a világhírű író, költő, filozófus, műfordító születésnapjáról verseivel emlékezünk meg.

Bővebben ...

Rendhagyó irodalmi órák a könyvtár szervezésében


2010. november 8-án Nagy Erika és Tomanek Gábor színművészek rendhagyó irodalomórákat tartottak a Kis Bálint Általános Iskola tanulóinak

P1000411_tn

13 órától az iskola Fő úti épületében felső tagozatos tanulók, majd 14 órától a Hősök úti épületben az irodalomszakkör tagjai vehettek részt az előadásokon. A téma a magyar nyelv, a szép magyar beszéd bemutatása volt, legnevesebb magyar költőink versei segítségével. Nem hiányoztak a játékos feladatok sem, amelyeket a színészek a közönség soraiból (a felsősöknél szelíd „erőszakkal”: rábeszéléssel) az alsósoknál a jelentkezők sokaságából választott tanulók segítségével oldottak meg.

A rendezvény a két intézmény: a városi könyvtár és az általános iskola jó kapcsolatának, együttműködésének bizonyítékaként valósult meg.

Bővebben ...

Már tesztelhető a Határ Győző Városi Könyvtár gyermek oldala

tamop_tabla_tn

A könyvtár TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-001 „Békés Tudásdepó-Expressz" – a könyvtárhasználók igényeire szabott összehangolt szolgáltatásfejlesztés az olvasási és digitális kompetenciák fejlesztésének elősegítésére pályázatának segítségével valósíthatta meg régi álmát: saját honlapon keresztül kapcsolatot tartani olvasóival.
Nem csak felnőtteknek szóló könyvtári honlap, hanem egy gyermekhonlap kialakítására is lehetőségünk nyílt. Ezen keresztül szeretnénk korszerű, napi, interaktív kapcsolatot kiépíteni és tartani ifjú, virtuális látogatóinkkal.


A tartalmi feltöltés folyamatos, egyre több információval, hírrel és érdekességgel találkozhattok. Látogassatok el sűrűn oldalunkra, s reméljük ezek a virtuális látogatások ahhoz is kedvet teremtenek, hogy a könyvtárat is meglátogassátok. 

Prima Primissima Díjra jelölték Gergely Ágnest

 

gergely_agnes Endrődi születésű Kossuth-díjas író, költő, esszéista, műfordító Magyar Irodalom kategóriában szerepel az idei díjra jelöltek között.


Szavazólapok kitöltésével, sms küldésével, vagy interneten keresztül szavazhat Ön is Gergely Ágnesre.

A szavazás tétje, hogy ki nyeri az ide év Közönség Díját!

A szavazásban résztvevő személyek

A szavazásban részt vehet minden, 18. életévét betöltött természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási vagy lakóhellyel rendelkezik (továbbiakban: szavazó).

A szavazás menete

Szavazni szavazólapon, telefonon és SMS-ben (csak személyekhez kötött telefonszámokon) lehet, valamint interneten keresztül a www.primaprimissima.hu honlapon.

A pontosan kitöltött szavazólapokat kérjük, 2010. november 29. 8.00 óráig bedobni a kihelyezett ládák valamelyikébe (WestEnd City Center - 1062 Budapest, Váci út 1-3.; Művészetek Palotája - 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.). Csak olvashatóan, pontosan, valós adatokkal kitöltött szavazólap érvényes.

Szavazólapok tölthetők ki és adhatók le Gyomaendrőd könyvtáraiban:

Kossuth Lajos út 50., Blaha Lujza út 21.

2010. november 20-ig.

Bővebben ...

Internetalapú munkaerő-közvetítő adatbázist működtet a könyvtár

 

mentori_h80

A Békés Megyei Tudásház és Könyvtár vezetésével, koordinálásával, internetes munkaerő-közvetítőszolgáltatás indul a megyében, hét települési könyvtár: Békés, Gyomaendrőd, Kondoros, Szabadkígyós, Szarvas, Doboz, és Magyarbánhegyesen bevonásával.

A Békés Megyei Önkormányzat elsődleges feladatának tartja a megyében élő emberek életminőségének javítását, amelynek legfontosabb feltétele a foglalkoztatási helyzet javítása. Ennek elérését segíti elő a Békés Megyei Munkaerőpiac Online projekt is, melynek fő célkitűzése a megyében bővüljön a foglalkoztatottság megyei helyzetének javítása, a gazdasági válság munkaerőpiacra gyakorolt negatív hatásának csökkentése, a munkanélküliség mérséklése.

Bővebben ...

Újra: SZÖVEGELŐ!


Ebben a tanévben újra „szövegelhetnek" a diákok a Határ Győző Városi Könyvtárral.

A TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-001 „Békés Tudásdepó-Expressz" – a könyvtárhasználók igényeire szabott összehangolt szolgáltatásfejlesztés az olvasási és digitális kompetenciák fejlesztésének elősegítésére című pályázaton belül könyvtárunk vállalta az olvasás népszerűsítését, a szövegértő olvasás segítését támogató programok szervezését.Az elmúlt évben hamar megszerették az általános iskolás diákok a levelezős rendszerű játékot.  A 4 forduló során, egy-egy ifjúsági műből kaptak részletet, amelyre vonatkozóan kérdésekre válaszoltak, feladatokat kellett megoldaniuk az olvasott szöveget értelmezve.  A levelezős játék végén, a legügyesebbek egy könyvtári társasjátékon vettek részt, amikor is az egész könyvtár épülete egyetlen, hatalmas társasjátékká változott. A nem kevés izgalmat és nevetést kiváltó társasjáték érdekessége volt, hogy a csapatok különböző korú, különböző iskolákból jött gyerekekből álltak.

Az idén is útjára indult a játék. Az első, megfejtett feladatlapok már vissza is érkeztek. A következő fordulóra novemberben számíthatnak a résztvevők. A versenyen bárki részt vehet, aki a korosztályának megfelelő feladatlapot kitölti, és határidőre visszajuttatja a könyvtárba.

Bővebben ...

Elkészült a Határ Győző Városi Könyvtár interaktív weboldala

 

befektetes_a_jovobe_100 Nagy-nagy várakozást és sok munka eredményeképpen végre elkészült Könyvtárunk interaktív weboldala, mely rengeteg új·tartalommal és hasznos funkciókkal várja kedves látogatóit.

Weboldalunk a TÁMOP-3.2.4-08/1 „Békés Tudásdepó-Expressz" – a könyvtárhasználók·igényeire szabott összehangolt szolgáltatásfejlesztés az olvasási és digitális kompetenciák fejlesztésének elősegítésére elnevezésű pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg.

Bővebben ...