17. alkalommal került megrendezésre az Országos Népmese Nap. Könyvtárunk 2009-ben csatlakozott a rendezvényhez. Ezen a napon mesét mondunk, olvasunk, hallgatunk. A magyar népmese kincs megőrzésében Benedek Elek igen nagy szerepet vállalt. Ez a nap az ő születésnapja, így rá is emlékezünk. Ebben az évben a Kacagó bábszínház előadását láthatta a kisiskolás korosztály. A Kacagó bábszínház mottója: „A vidám szív a legjobb orvosság.” A népmesei hagyományokat tisztelve: a mese szájról szájra terjed, szövege változik, igazodik a hallgatósághoz és a mottójuknak megfelelően az előadás vidám, kacagtató és nagyon modern volt. A gyerekek szurkoltak a kismalacoknak, próbálták elterelni a farkas figyelmét. Önfeledten énekeltek és ugrándoztak, sokat nevettek és tapsoltak. Az előadás után ismerkedtek a bábművészekkel és a bábokkal. Az előadásokon közel 300 látogató volt.
Könyvtárunk szervezte meg a Szabadság téri új játszótér avató buliját. A jó hangulatú, nevetéstől hangos, vidám rendezvényen sok-sok gyermek, szüléikkel közösen szórakozhatott. Közösen örültünk Gyomaendrőd legújabb, gyermekeknek készült létesítményének. A Pöttyös Pajtik lufit hajtogattak vég nélkül, készítették a csillámtetkókat, arcfestéseket, óriásbuborékokat fújtak. Imi Bácsinál (Hevesi Imre) sorban álltak a gyerekek, hogy közösen énekelhessék a legismertebb gyerekdalokat.
Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó szeptemberi száma
A tartalomból:
Tótka Sándor olimpiai bajnok!
Helyi kitüntetések nemzeti ünnepünkön
Megkérdeztük a polgármestert
Tájékoztató szállásadók részére
100 éve született Honti Antal
Bölcsődei, óvodai, iskolai hírek
Sport beszámolók
Meghívók
Most élsz címmel, a hazai könnyűzene egyik legnépszerűbb alakjáról, formálójáról, a fiatalon elhunyt Máté Péterről szól Bauer Barbara legújabb könyve. A szerző a tőle megszokott alapossággal derítette fel Máté Péter ellentmondásos életét. Beszélt pályatársakkal, volt osztálytársakkal, családtagokkal annak érdekében, hogy hiteles életregényt kínáljon olvasóinak. A könyvben utalások vannak Máté Péter zenéjére is, felkínálva a lehetőséget arra, hogy a regény olvasása közben az ajánlott dalokat is meghallgassa az olvasó. Az este során Vozár M. Krisztián tolmácsolásában hallhattunk Máté Péter dalokat.
A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.
Az MKE Békés Megyei Szervezetének könyvtáros, szakmai napjának résztvevő Gyomaendrődre, könyvtárunkba látogattak el. A megye könyvtárosait köszöntötte Toldi Balázs polgármester is. A könyvtár történetéről és néhány fontosabb adatáról Dinyáné Bánfi Ibolya intézményvezető adott tájékoztatást. A kötetlen ismerkedés alatt a könyvtár minden területét bemutattuk, szabadon kérdezhettek a kollégák. Sok elismerő szót kaptunk, amelyeknek nagyön örültünk. Rövid helytörténeti sétára is jutott idő, amelynek házigazdája Dr. Füzesné Hudák Jutka volt. Ellátogattunk a Kner múzeumba és Aranka Babamúzeumban, de közben nagyon sok érdekességet, utunkba eső látnivalót is bemutatott Jutka. Ebéd után a Bárka Látogatóközpontnál Dr. Szonda István tartott tájékoztatót a Szent Antal Népház intézményről és telephelyeiről, majd a Bárka Látogatóközpontot mutatta be. A szakmai napokon jó alkalom nyílik egymás munkájának, közvetlen munkakörnyezetének megismerésére, tapasztalatok és jógyakorlatok cseréjére is. Örülünk, hogy megmutathattuk könyvtárunkat és Gyomaendrődöt.
Könyvtárunkban évek óta tartunk nyárbúcsúztató zenés estet. Most a negyedik alkalommal is szépszámú közönséget vonzott a program. Vendégeink: Koós Réka és Ondrik János sanzonokat, retro slágereket, musical részleteket énekeltek. Kiváló hangulatot teremtettek az ismert és népszerű dalok előadásával.
A környezetvédelem fontos kérdés napjainkban. Megmenthetjük-e a Földet a különböző ártalmaktól? Azt mondhatnánk, hogy egy ember nem sokat tehet ezért. De a saját otthonunkban, utcánkban, a saját városunkban nekünk kell odafigyelni a környezetre. Ha senki nem szemetel, a hulladékokat szelektíven gyűjti, a veszélyes hulladékot a hulladékudvarba szállítja máris sokat tett a környezetért. A háztartásokban takarékoskodhatunk vízzel, elektromos árammal, tüzelőanyaggal, élelmiszerrel. Az apró dolgok összeadódnak, egy-egy ember is tehet valamit a Földért. A program erre hívta fel játékos formában a gyerekek figyelmét. Földünk és környezetünk, szűkebb pátriánk védelme a társadalom együttműködésével működhet jól. A lokálpatriotizmus egyik fontos eleme a környezetvédelme is. Az interaktív előadás erre irányította rá a figyelmet.
A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.
Muzsikás Péter látogatott el könyvtárunkba. Nagyon sokféle hangszert hozott magával, amelyeket a gyerekek is kipróbálhattak. A különféle dobokat: kongát, függődobot, esődobot örömmel szólaltták meg. Megismerkedhettek a hegedűvel, gitárral, zongorával. Településünkön komoly tradíciója van a zenei képzésnek, amelyhez településünk népzenei hagyományai jó alapot nyújtanak. A hangszerek, a hangszeres zenék története, és a közös muzsikálással kedvet csináltunk újabb tehetségeknek a zenetanuláshoz és felkeltettük az érdeklődést a zene iránt.
A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.
Megjelent a Gyomaendrődi Hírmondó júliusi száma.
A tartalomból:
A lap következő száma szeptemberben jelenik meg. A lapot itt olvashatja.
Nagyszerű, hét indító buli volt könyvtárunkban. Ehhez a jó zenét, a hangulatot Hevesi Imre – Imi bácsi - garantálta. A gyerekek: kisebbek és nagyobbak együtt énekeltek, tapsoltak az előadóval. Még táborozó csapat is eljött Szünidei Matiné programunkra.
Folytatva nyári programjaink sorozatát, komédiáztunk. Hajdan a vásárok elképzelhetetlenek voltak komédiások, bűvészek, nevettetők nélkül. A vásárról-vásárra járó egykori komédiások, bábtáncoltatók a korabeli élet jellegzetes alakjait mutatták be, gyakran kifigurázva, hiszen az elsődleges cél a nevettetés volt. A bűvészet, a varázslás iránt csodálat együtt él az emberiséggel. Mindig ámulattal, csodálattal nézzük, hogy különleges kézügyességű emberek hogyan varázsolnak el bennünket, gyakran nagyon egyszerű, hétköznapi tárgyakkal. Ezt a hangulatot idéztük meg programunkkal.
A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.
Ismét jó programon szórakozhattak az érdeklődők könyvtárunkban. A mesejáték, amelyet a Kacagó Bábszínház előadásában láthattunk, népmesén keresztül mutatta be a kisvárosi gyerekek életét a XIX. század fordulóján. Az előadás során megismerhették a tipikus: kézműves, kereskedő foglalkozásokat. Az előadás része volt, hogy történetben résztvevő figurák bőrébe bújva, a gyerekek maguk is szereplővé váltak, rögtönözve egy új történetet. hamar beleéreztek a több, mint 100 évvel ez előtti hangulatba.
A program a TOP-7.1.1-16-H-ESZA2019-00565 Nekem szülőhazám: helyi hagyományőrzés a Határ Győző Városi Könyvtárban projekt keretében valósult meg.
28. oldal / 83