Egy éve vette föl Tímár Máté nevét a gyomaendrődi Határ Győző Városi Könyvtár Fiókkönyvtára.

A névadó, endrődi születésű író, költő nevét egy éve, halálának 10. évfordulóján, ünnepélyes keretek között vette föl a könyvtár. Tímár Mátéra emlékeztek a városi könyvtár dolgozói, akik az endrődi katolikus temetőben sírjánál koszorút, a Népligetben lévő szobránál virágot helyeztek el.
Tímár Máté irodalmi munkásságát József Attila és SZOT díjjal ismerték el. 1992-ben a Magyar Köztársaság Aranyérdemkeresztje kitüntetést is átvehette. Endrőd életében jelentős társadalmi szerepet vállalt: az Endrődiek Baráti Körének haláláig elnöke volt. A Városunk c. lapban rendszeresen jelentek meg, jelennek meg művei.

Tímár Máté egyike volt azoknak az értelmiségieknek, akik a két falu: Endrőd és Gyoma egyesítését szorgalmazták s hittek ebben.
Hite szerint az egyesüléssel, a későbbi városi rang elnyerésével a felemelkedést támogatta, Gyomaendrődinek vallotta magát.
1996-ban Gyomaendrőd Díszpolgárának választották.
2001-ben avatták fel szobrát kitüntető figyelem és illendő külsőségek megadása mellett.


Tímár Máté: AZ UTOLSÓ ÁMEN

Endrőd: Megviselt vén szívem
érted dobogja az utolsó áment,
Te vagy az én Jeruzsálemem,
melyre egész életem ráment.
Öröme, búja, sikere, kínja,
teljes egésze vagy és voltál,
fél-életem is odaadnám
többétenni kallódó sorsnál...
Szivárványom Jó anyám könnye,
bölcsességem (ha lenne) Édesapámé
Szép-szavam is szájáról való
a Körgát alól. S a szorgalmáé
minden tettre serkentő példa,
melyről a Körös is suttog néha
(ha álmomban elébem fodroz),
az én szőke Amazonászom,
s Himalájám a Polyákhalma,
hová bárhonnan hazavágyom.
Szerelem, szépség, ihlet-álom,
melyből műveim születtek,
Dicsértessékkel köszöntetni
a sorstiprott endrődieknek...
Lehet ez az utolsó ámen,
mely után már nem futja többre:
Légy áldott drága szülőföldem
mostan és mindörökre...

 

Budapest, 1998. július 14.

 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
Részletek Letöltés
 
 
Powered by Phoca Gallery