Statisztikai adatok

statisztikai adatokKözzétettük honlapunkon a legfrissebb statisztikai adatokat. A 2014-es évben könyvtárunk már egész évben nyitva volt jelenlegi, új helyén. A volt endrődi és gyomai könyvtárak állományát összeolvasztottuk. A két könyvtár állománya az elmúlt évtizedek alatt párhuzamosan, egymástól függetlenül fejlődött. Sok volt az azonosság, de sok olyan könyv is van, amely az állomány címféleségének minőségét javítja. A két könyvtár 2008-as egyesítése után már figyelemmel voltunk a beszerzéseknél arra, hogy ne duplán szerezzük be a műveket. Az elmúlt évek alatt sokat frissült a könyvállomány, értéke is jelentősen megnövekedett. Anyagi lehetőseink korlátozottak, de igyekszünk olyan könyveket beszerezni, amelyek olvasóink érdeklődésére tarthatnak számot, vagy éppen olvasóink hívják fel figyelmünket rájuk. 2014-ben több olyan könyvet is megvásároltunk, amelyet OLVASÓSTAFÉTA játékunkban ajánlottak olvasóink. A Közadatok menüpontban olvashatják a könyvtár beszámolóját 2014 évről, valamint a 2015 évi munkatervet is.

 

 

 

Kosztolányi – ahogy Bíró-Balogh Tamás látja

kosztolanyi biro balogh tamas smMint aki a sínek közé esett címen jelent meg Bíró-Balogh Tamás legújabb könyve. A Kosztolányi Dezső életművét és életrajzát közel húsz éve kutató szerző nagyobb, Kosztolányi életrajzával foglalkozó tanulmányait gyűjtötte egybe. A kötet olyan dolgozatokat foglal magába, melyek a jól ismert alkotó pályájának ismeretlen, jelentős részben szándékoltan mellőzött epizódjait tárják fel.

 

A szerzővel – aki városunk szülötte – január 23-án találkozhattak az érdeklődök az OMart könyvesboltban. A könyvbemutatón Darvasi Ferenc beszélgetett vele nemcsak Kosztolányiról, hanem további terveiről, korábbi és készülő munkáiról és a dedikációk kapcsán Radnóti Miklósról. A kötet könyvtárunkban is megtalálható, várja az olvasókat.

Bővebben ...

Gyoma és Endrőd régi történeti leírásai

didgok gyoma tortenete bekesvarmegye 150Gyoma és Endrőd múltjával kapcsolatban több leírás található a különféle történeti monográfiákban. A helytörténeti gyűjteményünkben megtalálható kiadványokból digitalizáltuk a Gyomát és Endrődöt bemutató fejezeteket, oldalakat, így a településünk múltja iránt érdeklődők már honlapunkon is olvashatják ezeket az ismertetéseket, leírásokat.


Digitalizált változatban megtekinthetőek: Endrőd itt, Gyoma itt

 

 

 

 

 

 

Aranyfonál mesemondóverseny

mesemondo plakat 2015A Határ Győző Városi Könyvtár meghirdeti az aranyfonál városi mesemondóversenyt. A verseny feltétele: bármely nép meséjének könyv nélküli előadása. Jelentkezhetnek városunk általános iskoláinak 1.-8. osztályos tanulói, akik életkoruknak megfelelően, külön kategóriákban versenyeznek.


A mesemondóverseny tervezett időpontja: 2015. március 2. – 6. között, délutánonként.


Jelentkezni lehet a könyvtárban: 2015. február 20-ig.
Selyem út 124.sz. , Tel: 521-655, email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


A jelentkezéshez szükséges adatok: név, iskola, osztály. (A mese címe nem kell!)


Határidőn túli jelentkezéseket nem tudunk elfogadni.

 

 

 

 

Gyomaendrőd Kultúrájáért kitüntetést kapott Dr. Szilágyiné Németh Eszter

dr szilagyine nemeth eszter oklevel smA könyvtár korábbi, ma már nyugdíjas vezetője Dr. Szilágyiné Németh Eszter Gyomaendrőd Kultúrájáért Elismerő Oklevélben részesült, az endrődi és környéki helytörténeti, történelmi, néprajzi értékek gyűjtésében, megőrzésében, dokumentálásában és széles körű közzétételében kifejtett munkásságáért. Az oklevelet a tiszteletére rendezett kis ünnepségen adta át Toldi Balázs polgármester.

 

 
Bővebben ...

A Határ Győző emlékévről

hatar gyozo smA tavalyi esztendő egyik kiemelt évfordulója Határ Győző születésének centenáriuma volt. Könyvtárunk névadója 1914. november 13-án született Gyomán, 2006. november 27-én hunyt el Londonban. A 2013 novemberében kezdődött Határ Győző Emlékévben több rendezvény valósult meg budapesti és gyomaendrődi helyszíneken.

A jubileum kapcsán több szó esett Határ Győzőről, művei nagyobb nyilvánosságot kaptak, ismertebbé váltak, közelebb kerültek az emberekhez. Nagy örömünkre könyvtárunk állománya is gazdagodott további Határ Győző kötetekkel. Helytörténeti gyűjteményünkben teljességre törekvően gyűjtjük névadónk műveit, könyveinek kiadásváltozatait és a róla szóló irodalmat. Az elmúlt évben többek között az Anibel, az Alapigazságaink, a Bábel tornya, A fontos ember, a Hajszálhíd, a Haza a magasföldszinten, az Intra muros, a Karkasszban, a Plasztikzacskó, a Szentföld a föld című kötetekkel, valamint Határ Győző A-T breviáriumával és róla szóló bibliográfiával gyarapodott gyűjteményünk.

 

 
Bővebben ...

Olvasóstaféta – Statisztika (2015. január 13.)

olvasostafeta

2015-ben is folytatódik játékunk az Olvasóstaféta, amellyel Gyomaendrőd Nagykönyvét szeretnénk megtalálni.


2015. január 13-ig 74 könyvajánlat érkezett, 68 címet ajánlottak olvasóink. Továbbra is A katedrális című könyv vezet, 3 szavazattal.
Két-két szavazatot kapott a Funtinelli boszorkány, a János Vitéz, a Kincskereső kisködmön és a Hétfejű Tündér és a Tombol a hold című könyv.

 
Játsszon velünk Ön is, ajánlja kedvenc könyvét másoknak is!


A könyveket azért ajánlottak olvasóink:
- mert első könyvélményük volt: 10 fő
- mert legutóbbi olvasmányuk volt: 16 fő
- legjobban szerették olvasni az ajánlott könyvet: 42 fő
- legnagyobb hatással volt az ajánlott mű 37 főre.

 

 

 

Bella János újabb dokumentumai adatbázisunkban

bella janosBella János jóvoltából ismét értékes dokumentumokkal gyarapodott könyvtárunk. A legújabb, feldolgozott munkáiban is visszaköszönnek a gyermek és ifjúkor meghatározó élményei és a szülőföld iránti erős szeretet. Az endrődi cigányokhoz fűződő kapcsolatát tárja elénk a sok fotóval illusztrált kiadványában. Szép emlékeket elevenít fel: a barátságokat, a közös nótázásokat. Saját munkásságával kapcsolatban két kiadvány érkezett, melyek segítségével megismerhetjük a Backnangban született alkotások egy részét. Szorosan illeszkedik hozzá az 1952-2009 közötti alkotói életutat, a Németországban rendezett kiállításait, ezek recenzióit bemutató gyűjtemény. A rendkívül termékeny alkotót frappánsan jellemzi a 2014.április 1-i datálású saját írása: „már bárhová nézek, mindenhol képeket látok… mit hagytam magam mögött, mit még idevarázsolni kívánok…”

Digitalizált változatban megtekinthetők itt.

 

 

 

Koszorúzás Határ Győző sírjánál

koszoruzas hatar gyozo sirjanal smSzáz éve, 1914.november 13-án Gyomán született Határ Győző Kossuth-díjas író, költő, műfordító, filozófus, városunk díszpolgára. 2006. november 27-én halt meg Londonban.

A nevét viselő városi könyvtár munkatársai minden esztendőben felkeresik sírját a budapesti Farkasréti temetőben, hogy elhelyezzék az emlékezés virágait. Az ide évben is így történt, születésének centenáriuma alkalmából a Gyomai Szülőföld Baráti Kör képviselőivel együtt helyezték el Gyomaendrőd Városának koszorúját, virágait.

 

 
Bővebben ...