A funtineli boszorkány Gyomaendrőd Nagykönyve

olvasostafeta katedralisMegtaláltuk Gyomaendrőd Nagykönyvét.
Olvasó-staféta játékunk 2015. október 6-ig tartott, 110-en ajánlottak könyvet. Az ajánlott 95 cím között sok érdekes olvasmányt találhatnak az érdeklődők.
Az összesítés után kiderült, hogy a játék folyamán is fej-fej mellett haladó két könyv, Ken Follett A katedrális című műve és Wass Albert A funtineli boszorkány kapta a legtöbb szavazatot. Közülük hét szavazattal Wass Albert műve lett a nyertes, Gyomaendrőd Nagykönyve A funtineli boszorkány. Ken Follett könyve hat szavazattal a második helyet szerezte meg. Két-két szavazatot kapott a János Vitéz, a Kincskereső kisködmön, Hétfejű Tündér, Tombol a hold és a Nővérem húga című könyv.
Köszönjük, hogy velünk játszottak, hogy ajánlották kedvenc olvasmányukat! Reméljük, hogy a versenyben szereplő könyveket szívesen veszik majd kézbe, elolvassák, újra olvassák és kellemes, csodálatos élményekkel lesznek gazdagabbak!

 

 

 

A NÉPMESE NAPJA -2015. szeptember 30.

xi nepmese napjaSzeptember 30-án ünnepeljük Benedek Elek születésnapját, amelyet a Magyar Olvasástársaság a Népmese Napjává nyilvánított. Az idén tizenegyedik alkalommal ünnepeljük népmeséinket, mesemondóinkat, mesegyűjtőinket, az egész magyarság mesekincseit. Könyvtárunk évek óta szervez programot, hogy a Népmese Napján minél többen hallgassanak, olvassanak, mondjanak mesét.


Szervezésünkben elindul a mesebeli szegényleány, aki a „hétmérföldet" lépve több közintézményében, iskolákban, óvodákban, hivatalokban áll meg és mond mesét.

 

 Plakát letöltése itt.

 

 

 

 

Könyvtári napok

konyvtari napok fejlec

KÖNYVTÁRI NAPOK 2015. október 5-11.

 

A könyvtárba mentem, gyere utánam!

Kiállítások
- Apróban írva: Bátori Sándor minikönyveinek kiállítása
- Üvegben írva: Mahovics Erika díszüvegeinek kiállítása
- Gyomaendrőd Madarai – Balog Lajos fotókiállítása
- A könyvtár legjei
- A könyvtár kincsei
- Mesében írva
- Tűvel írva
- 1848/49 emlékezet Gyomán és Endrődön (digitális kiállítás)
- Gyógyítóink voltak (digitális kiállítás)
- Október jeles szülöttei Gyomán és Endrődön (digitális kiállítás)

 

Játékok a honlapon
- Totó játék a felnőtt és gyerek honlapon
- Napi kérdés
- Én, a könyvem és a mosolyom. Fotó és szelfi pályázat

 

Játékok a könyvtárban
- Vakrandi egy könyvvel
- A Boldogság Kék Kosara
- Szerencsesüti
- Jöjjön, megbocsájtunk!
- Legszebb kincsünk

 

Rendezvények
- Apróban írva
Kiállítás megnyitó 2015. október 5-én 14,30 kor. Bátori Sándor minikönyvei kiállításának megnyitója.
- Olvasási szokások. Vendég Péterfi Rita olvasás szociológus. A könyv, az olvasás megszerettetéséről, a kötelező olvasmányokról tart előadást. 2015. október 6. kedd. 14,00 óra
- Bemutatkozik a Települési Értéktár. 2015. október 8. csütörtök 14,30 óra.
- Gyomaendrőd Madarai. Vendég Balog Lajos, aki a fotókat készítette. 2015. október 8. 15,00 óra.
- Egészségdélután a könyvtárban. 2015. október 9-én 13 órától várjuk mindazokat, akiknek fontos az egészsége, tenni is akarnak érte. Egészséges, diabeetikus és bio termékek bemutatók, szűrővizsgálatok, mérések. Masszázs.
- Csináljunk (könyvtári)fesztivált! Bohócbűvész előadás, lufihajtogatás, arcfestés, meglepetések! 2015. október 10. szombat. 10-12 óra.
- Könyves Vasárnap – Oroszlán a könyvtárban. Michelle Knudsen: Oroszlán a könyvtárban című meséjének dramatizált változatát adják elő óvodások és iskolások. 2015. október 11. vasárnap 10-12.

 

 

 

 

Olvasóstaféta – Statisztika (2015. szeptember 22.)

olvasostafeta 201502Játékunkban, amelyben keressük Gyomaendrőd Nagykönyvét - vagyis Gyomaendrőd legnépszerűbb könyvét, eddig 91 címet ajánlottak olvasóink. Fej-fej mellett halad a Katedrális és Funtineli Boszorkány című könyv, 6 - 6 szavazattal. Két-két szavazatot kapott a János Vitéz, a Kincskereső kisködmön és a Hétfejű Tündér, a Tombol a hold és A nővérem húga című könyv. Októberben lezárul a szavazás, kiderül, hogy melyik a legnépszerűbb könyv Gyomaendrődön!

 

Az olvasóinknak által ajánlott könyvek közel 100 %-a megtalálható könyvtárunkban is. Előfordult, hogy néhány ajánlott könyvet az után szereztünk be, hogy olvasóink felhívták rá a figyelmet.

 

Játsszon Ön is velünk, találjuk meg, melyik könyv a legnépszerűbb Gyomaendrődön! Játszhat a honlapunkon keresztül, vagy a könyvtárban kitöltött űrlap segítségével. Kérjük olvasóinkat, osszák meg könyvélményüket másokkal is!


Statisztika

 

 

 

Kner dokumentumok a Nulla év történelmi portálon

nullaev

 

Nagyon megtisztelő és kedves levelet kaptunk Méhes Mónika kreatív szerkesztő, Tulok Péter tudományos kutató NEB aláírással.

 

 

 „ A nullaev.hu történelmi portált a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala a II. világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából hozta létre. Az 1944-45-ös időszakot tárgyaló honlap fő célja az ismeretterjesztés, és tisztelgés a háború "hétköznapi hősei" előtt. A hétköznapi hősök sorozatban szeretnénk bemutatni Kner Imrét, és az Önök honlapján nagyon értékes anyagokat találtunk. Szeretnénk szíves hozzájárulásukat és segítségüket kérni az alábbiak felhasználásához:

Kner dokumentumok

Röpke lapok

A cikkben intézményüket természetesen forrásként feltüntetjük."

 

Nagy örömmel tettünk eleget a kérésnek, s ez úton ajánljuk minden gyomaendrődi és elszármazott figyelmébe nem csak ezt az anyagot, hanem a Nulla év történelmi portált is. Az igényes kivitelű és hiánypótló portál nagyszabású vállalkozása emberközelbe hozza történelmünk egyik legnehezebb, vészterhes időszakát, amelynek kiemelkedő alakja volt Kner Imre is.

 

 

 

NKA ajándékkönyvek

     Könyvtárunk 37 ajándék kötettel gyarapodott. Az NKA közreadott egy listát a könyvtárak számára, amelyből választhattunk. A kiválasztott könyveket ingyen kaptuk meg. Az ajándék értéke 121.308 Forint

     A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával hozzájutottunk számos hazai kortárs író munkájához. Verseskötet, esszé, novellagyűjtemény, regény gazdagítja állományunkat.

 

ikeranya    szakonyi karoly valogatott novellai    proza vers essze montazs

 

A legkisebbek szép mese- és verseskönyveket lapozgathatnak.

 

ragyog a mindenseg   fuszerkonyha

 

 

 

Márton Gábor írásai honlapunkon

marton gaborHelytörténeti gyűjteményünkből újabb anyagokat tettünk közzé honlapunkon. A város rég- és közelmúltjával kapcsolatban fontos információkat tudhatunk meg Márton Gábor munkáiból. Írásai megjelentek önálló kiadványban, de sok verse, prózája, cikke a Városunk című helyi lapban látott napvilágot. Nemcsak évfordulókhoz, ünnepekhez kapcsolódva írta le gondolatait, hanem megemlékezett városunk eseményeiről, neves, közismert személyeiről. Rendszeresen írt az újság In memoriam és Irodalmi oldal rovataiba.


A kéziratos és nyomtatott formában lévő szépirodalmi és helytörténeti munkáit folyamatosan digitalizáljuk. A Városunk című lapban megjelent írásait honlapunkon a digitalizált dokumentumokban Márton Gábor személyénél az In memoriam és az Egyéb írások címszóra kattintva olvashatják.

 

 

 

Oklahoma ezüstje – Portrék Gergely Ágnestől

oklahoma ezustjeNéhány hete találkozhattunk Gergely Ágnessel a Rózsahegyi Napok rendezvénysorozatán, akinek Oklahoma ezüstje címen jelent meg legújabb könyve az Európa Könyvkiadónál. A 24 portrét tartalmazó kötetben olvashatunk többek között Kassákról, Pilinszkyről, Weöres Sándorról, Szabó Magdáról, Nemes Nagy Ágnesről. Ám a pályatárak, barátok bemutatásán keresztül kirajzolódik előttünk a szerző önarcképe is. Azt is mondhatnánk, folytatódik a nagysikerű Két szimpla a Kedvesben című memoár kötet.


A könyv megérkezett könyvtárunkba, olvashatják, kölcsönözhetik és meg is vásárolhatják olvasóink.

 

 

 

Német nyelvű ajándékkönyvek Schöneck-ből

nemet nyelvu ajandekkonyvekGyarapodott a német nyelvű könyveink száma. A német testvérváros Schöneck 28 felnőtt szépirodalmi regényt és 25 gyerek könyvet ajándékozott könyvtárunknak. A regények amerikai, angol, svéd és német kortárs szerzők német nyelvű munkái. A kicsiknek mesék és mondókák segítenek a német nyelv elsajátításában. A nagyobbak gyakorolhatják az olvasást az érdekes ismeretterjesztő könyvek segítségével. Találkozhatnak dinoszauruszokkal, barangolhatnak régi várakban, megismerkedhetnek a vikingekkel. Az idegen nyelvű könyveinket is egy hónapra kölcsönözhetik beiratkozott olvasóink.


Minden érdeklődőt szeretettel vár könyvtárunk!