Vintage Dolls Akusztik koncert

vintage dolls akusztik sm Gyomaendrődi Zenebarátok Kamarakórus Alapítvány ajándék koncerttel kedveskedett a város zeneszerető közönsége számára, melynek helyszínéül könyvtárunkat választották.
A Vintage Dolls énekes trió és kísérőzenekara az 1930-as és ’40-es évek híres amerikai többszólamú dalait, valamint a múlt század Magyarországának ismerősen csengő slágereit hozta el a hallgatóság számára. Előadásuk által ezt a régi, már-már elfeledett időszakot, zenei világot idézték meg a korra jellemző megjelenésbeli elemekkel ötvözve. A dalok – a Vintage Dolls-ra jellemző – három szólamú vokál átiratait Munkácsy Eszter készítette.
A jóhangulatú esten nem csak a hölgyek énekeltek. Műsoruk annyira magával ragadó volt, hogy egy-egy számba a közönség is becsatlakozott – vagy énekkel, vagy a most hiányzó ritmusszekciót helyettesítő csettintéssel, lábdobogással.
A csapatot ragyogó, nemzetközileg is elismert énekesnők - Munkácsy Eszter, Nagy Lili és Szász Ágnes -, valamint virtuóz zenészek Bögöthy Ádám (nagybőgő), Szabó Illés (gitár) - alkotják.
A remek, fiatal, tehetséges művészek nagyszerű koncertet adtak, amely nagy sikert aratott a közönségnél. Köszönjük az alapítványnak a lehetőséget és a kitűnő programot.

Képek a Galériában

Kner Izidor, Kner Imre és Kner Izidor nyomdájának kiadványai

apro lurkosagok smA Gyomaendrődi Digitális Archívumban teljes szövegű feldolgozással tettük nyilvánossá azokat a dokumentumokat, amelyek könyvtárunk állományában találhatók és Kner családhoz kötődnek.
A Kner Izidor írásai, a Kner Imre dokumentumok, ahol Izidor és Imre, mint szerző szerepel, illetve az ő nevükhöz kötődik.

Kner Izidor nyomdája dokumentumok – egy teljesebb, nagyobb gyűjtemény. olyan kiadmányokkal, amelyek Kner Izidor nyomdájához kötődnek.

Ha megnézik a gyűjteményt, láthatják, hogy változatos dokumentumokat tudtunk közzé tenni: ilyen pl. Kner Izidor levele a hársfákkal kapcsolatban, Kner Imre éves kelendőségi statisztikái, vagy a zsidótörvény miatt készített leltárjegyzék, vagy éppen a Könyv a könyvről című kiadvány eredeti kiadása. Az állományunkban megtalálható dokumentumok számát folyamatosan gyarapítottuk antikvár beszerzésekkel, ez továbbra is szándékunk. Mint ahogyan ezek folyamatos közzététele is.

Jó olvasást, hasznos böngészést kívánunk!

Kner Izidor írásai
Kner Imre dokumentumok
Kner Izidor nyomdája dokumentumok

Gyomaendrődi Hírmondó

gyomaendrodi hirmondo 2022 juniusMegjelent a Gyomaendrődi Hírmondó júniusi száma

A tartalomból:
     Kner emlékév cikkei
     Polgármesteri tájékoztató
     Lakossági tájékoztatók
     Óvodai és iskolai hírek
     Sport beszámolók
     Programajánlók

A lapot itt olvashatja

Nyári olvasmányok mindenkinek is

Tovább

Júniusban újabb „könyvcsomaggal” örvendeztetjük meg olvasóinkat és reméljük, hogy könyveink sokakat csábítanak majd olvasással egybekötött kikapcsolódásra. 


Szakkönyveink fókuszában a vállalkozások versenyképes tevékenységéhez szükséges tényezők, fogások állnak, de találhatnak kedvükre való kötetet a történelem kedvelői és a makramé szerelmei is.

Szépirodalmi könyveink között Hartay Csaba több kötete is megtalálható, valamint Murakami Haruki hét virtuóz történetet tartalmazó novellakötete, melynek főszereplői elhagyott férfiak. A szerző ezeknek a férfiaknak az érzéseit írja körül a maga jellegzetesen visszafogott, talányos stílusában.

Szórakoztató könyveinkből rendkívül bőséges a választék. A romantika vagy épp az izgalom és borzongás kedvelői ebben a hónapban is több kötet közül választhatnak, válogathatnak.

Bővebben ...

Janikovszky Éva – A lemez két oldala

janikovszky eva a lemez ket oldala smAz ünnepi könyvhét 93 éves ebben az évben. A könyv, az irodalom szerepe és jelentősége változatlan. A gyerekeknek szóló kiadványok cím- és példányszáma lendületesen növekszik, az ismeretterjesztő kötetek rekordszámban találnak olvasóra. A szépirodalom tartja magát, a költészet terjed. A hazai könyvkínálat rendkívül sokszínű.

2022. június 8-án A lemez két oldala című előadással intézményünk is csatlakozott ehhez az olvasásnépszerűsítő programhoz. Janikovszky Éva azonos című könyvéből a színpadi szövegváltozatot készítette és az előadást rendezte – Tollár Mónika. A lemez A oldalán Kovács Patrícia színésznő, B oldalán pedig Horváth Lili Jászai Mari-díjas színésznő voltak hallhatóak.

A nézőtéren valószínűleg sokaknak ismerős volt egy-egy helyzet, amit két különböző „társszereplővel” – például az édesanyánkkal és a saját gyerekünkkel – másként reagálunk le. Az előadás célja volt, hogy gyorsan magával ragadja a közönséget, az elragadtatottság állapotában nehéz színlelni, így a nevetés feloldja azokat a gátlásokat, amik ezekben a helyzetekben rakódnak ránk.

Janikovszky Éva azonban túl jó megfigyelő, a megengedő humor nem fedi el, hogy ezek bizony mi vagyunk. Tehát az est valamiféle felszabadító nevetést hozott számunkra, amiből kevés van az életünkben, és emellett minden más módszer hatástalannak tűnik az élet nagy kérdéseinek kezelésére.

Képek a Galériában

A Kner Emlékév – 2022 és a 40 éve együtt – Gyoma és Endrőd programsorozat keretében meghirdetett pályázatok díjátadója

kner 2022 dijatado saly saraGyomaendrőd Város Önkormányzata három típusú pályázatot hirdetett a Kner Emlékév – 2022 és a 40 éve együtt – Gyoma és Endrőd programsorozat keretében: digitális fotó, rajz- és irodalmi pályázatot, melyek lebonyolítója könyvtárunk volt.
A felhívásokra több száz pályamű érkezett, melyeket első körben előválogatott a zsűri, majd második körben értékelte azokat. Ennek megfelelően 3 értékelési fokozat született – emléklap, elismerő oklevél és különdíj. Utóbbi két fokozat alkotói szerény ajándékot is kaptak oklevelük mellé.
A program rövid értékelése után a díjakat Toldi Balázs polgármester és Dinyáné Bánfi Ibolya intézményvezető asszony adták át a megjelenteknek.

Minden alkotónak szeretettel gratulálunk és köszönjük, hogy munkájukkal megtisztelték pályázatunkat!
A díjazott munkákat itt tekinthetik meg: https://opac3.hgy-museum.monguz.hu/.../0/433/importDate/DESC

 

 
Saly Sára alkotása        Képek a galériában



A Kner Emlékév – 2022 és a 40 éve együtt – Gyoma és Endrőd programsorozat keretében meghirdetett pályázatok eredményei

kner emlekev eredmenyhirdetes plakat smGyomaendrőd Város Önkormányzata három típusú pályázatot hirdetett a Kner Emlékév – 2022 és a 40 éve együtt – Gyoma és Endrőd programsorozat keretében: digitális fotó, rajz- és irodalmi pályázatot, melyek lebonyolítója könyvtárunk volt.

A pályázatokra szép számmal érkeztek pályaművek – a három kategóriára közel 300 alkotás készült, melyek majd mindegyike más szemszögből láttatja, mutatja be és illusztrálja a könyv, az olvasás szeretetét, a Kner család emlékezetét, illetve városunk ismert vagy épp kevéssé ismert helyszíneit, épületeit. Sok pályamunkából érezhető a településhez való személyes, érzelmi kötődés, számos értékes alkotás született.

Az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadóra 2022. június 7-én (kedden) 16 órakor kerül sor a Határ Győző Városi Könyvtárban.


kner emlekev eredmeny foto sm
   kner emlekev eredmeny irodalom sm  kner emlekev eredmeny rajz 1 sm

kner emlekev eredmeny rajz 2 sm  kner emlekev eredmeny rajz 3 sm  kner emlekev eredmeny rajz 4 sm

Kner séta

kner seta smA Kner Emlékév - 2022 programsorozat keretében valósítottuk meg a Kner sétát, melyet Dr. Füzesné Hudák Julianna vezetett. A program során a városközpont azon nevezetes helyeit jártuk be és tekintettük meg, melyek a Kner családhoz köthetők. Jutka a séta állomásain számos érdekességgel, olyan információval tűzdelte egyébként is lenyűgöző előadását, melyeket eddig még nem hallgattunk a Knerekről. Mindemellett nem csak a meglátogatott helyszínekről, hanem azokról a figyelemre méltó helyszínekről is mesélt, melyekhez nem sétáltunk el, de a család életéhez köthetőek.

A séta időpontját a Hősök napjához igazítottuk, ezért az első helyszínen – a Hősök emlékművénél – virágokat is elhelyeztünk, tisztelegve a háborús áldozatok előtt.

Képek a Galériában

Öveket bekapcsolni -Történetek a boxutcából Szujó Zoltán könyvének bemutatója

szujo zoltan tortenetek a box utcabol smSzujó Zoltán most megjelent, friss könyvének bemutatójával ismét egy jóhangulatú estével gazdagodhattunk. Sokan vártuk ezt a beszélgetést, és bevezetőjében Zoli is elmondta - ő legalább ennyire izgatottan készült az itthoni bemutatóra. Könyvében több mint két évtizedes sportriporteri pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait gyűjtötte össze.
Az est során nemcsak mint médiaszemélyiség, Forma-1-es szakértő beszélt a hallgatóságnak, kalandos, sokszor vicces, olykor viszont izzasztó helyzeteket bemutató élményeiről, visszaemlékezéseiről, hanem úgy is, mint magánember. Történeteiben többször utalt arra, hogy az irigylésre méltó szakkommentátori élet - a sportágra jellemző siker, pénz, csillogás mellett - többször mentálisan, fizikálisan vagy épp érzelmileg jelentett számára kihívást.

A beszélgetés végén a közönség vált Zoli beszélgetőpartnerévé. Több olyan kérdést is kapott, melyekből újabb beszélgetőestek is kerekedhettek volna – köszönhetően a Zoli számára is izgalmas témáknak, és rendkívül élvezetes előadói stílusának. Az est dedikálással zárult.

Képek a Galériában

Gyomaendrődi Hírmondó

gyomaendrodi hirmondo 2022 majusMegjelent a Gyomaendrődi Hírmondó májusi száma

   A Kner nyomdamúzeum története

   Polgármesteri tájékoztató

   Meghívók programokra

   Óvodai, iskolai és sporthírek

A lapot itt olvashatja

Ha az aranyat érő májusi eső eleredne… - új könyveink esős időre és ragyogó napsütésre

Tovább

Legújabb szakkönyveink különböző történelmi korokat járnak körbe. Olvashatnak John Fitzgerald Kennedyről - a háborús hősről, a szabadság és demokrácia ifjú bajnokáról, Amerika mitikus államférfijáról -, Anna Politkovszkajától – az egyik legbátrabb orosz újságírótól, akit 2006 őszén bárgyilkos lőtt le Moszkvában -, Mengeléről – aki a náci rezsim gonoszságának szimbóluma lett a II. világháború után -, valamint II. Erzsébet és húga, Margit kapcsolatáról.

Szépirodalmi könyveink körét is több kötettel gyarapítottuk – Fábián Janka legújabb kisregénye az 1838-as pesti árvíz történetét járja körbe, mely sokak életét romba döntötte. Lackfi János újabb jóéjtpuszijai ismét arra bíztatnak bennünket, hogy ne ússzuk meg olcsón, éljünk teljes szívvel, mohón Isten jelenlétében. A költészet szerelmesei Petőfi Sándor verseiben merülhetnek el két legfrissebb kötetünk olvasásakor.

Bővebben ...

Kner Piroska Torta- és Süteménysütő verseny

kner piroska torta es sutemenysuto verseny smA Kner emlékév 2022 – 40 éve együtt Gyoma és Endrőd programsorozat részeként került megrendezésre a IV. Torta- és Süteménysütő verseny a Határ Győző Városi Könyvtárban. A versenyt 5 kategóriában hirdettük meg, melyre összesen 25 vállalkozó szellemű felnőtt és 2 gyermek nevezett. A Kner Piroska emlékére szervezett verseny nevezői között 8 vidéki (Békéscsaba, Dévaványa, Szarvas, Tótkomlós, Túrkeve) személy is volt. Összesen 47 torta és sütemény érkezett az alkotóktól a könyvtárba. A zsűri neves szaktekintélyekből állt: Dégenhardt-Duma Annamária cukrászmester, Dr. Farkasinszki Ildikó cukrász és Tímár Attila mesterszakács kóstolta és bírálta a tortákat és süteményeket.

A verseny nevezői:
   › Barják Imréné
   › Budai Vivien Kinga
   › Deli Csenge
   › Deliné Dobó Tünde
   › Dinya Béláné
   › Farkas Lajosné
   › Forgács Zoltán
   › Fülöp Imréné
   › Hornok Edit
   › Kiss Imréné
   › Knyihár Éva
   › Kovács Lászlóné
   › Kovács Laura
   › Kovácsné Szabó Edit
   › Marosvölgyi Zsuzsanna
   › Martikán Andrea
   › Nagy Lívia
   › Nagyné Gulyás Judit
   › Nyúzó Ildikó
   › Oláhné Timár Margit
   › Pabar Tünde
   › Szabó Zsanett
   › Szatmári Józsefné
   › Takács Anna
   › Toldi Lajosné
   › Dr. Török Noémi
   › Varjúné Farkas Enikő Vanda

Az egyes kategóriák díjazottjai:
    Sós sütemény
        I.   helyezett:  Dinya Béláné – Napraforgómagos holdacska
        II.  helyezett:  Kovácsné Szabó Edit – Sajtos rudacska
        III. helyezett:  Fülöp Imréné – Virslis rolád

    Édes sütemény
       I.   helyezett:  Takács Anna (gyermek) – Citromos-zsendicés kuglóf
                            Nagy Lívia (gyermek) - Linzer
       II.  helyezett:  Kiss Imréné – Töltött sütőtök
                            Kiss Imréné – Szilva süti
                            Barják Imréné – Mézes piskótatekercs
       III. helyezett:  Nyúzó Ildikó – Néróválogatás

    Hagyományőrző sós sütemény
       I.   helyezett:  Fülöp Imréné – Káposztás lepény

    Hagyományőrző édes sütemény
       I.   helyezett:  Dr. Török Noémi - Babka
                            Oláhné Timár Margit – Tepertős szilvaszem
       II.  helyezett:  Marosvölgyi Zsuzsanna – Őszibarack
       III. helyezett:  Barják Imréné – Vízen kőtt

    Kner Piroska receptje alapján
       I.   helyezett:  Deli Csenge – Túrótorta
       II.  helyezett:  Dinya Béláné – Diós pite
       III. helyezett:  Deliné Dobó Tünde – Angol keksz

    Hagyományos torta
       I.   helyezett:  Budai Vivien Kinga – Citromos torta
       II.  helyezett:  Farkas Lajosné – Cukorkosár
       III. helyezett:  Kovács Laura – Lúdlábtorta

    Design torta
       I.   helyezett:  Knyihár Éva – Séta a jövőbe
       II.  helyezett:  Martikán Andrea – Meseerdő alján
       III. helyezett:  Budai Vivien Kinga – Óceán torta

Valamennyi nevező oklevelet, a Kner Piroska Szakácskönyv és Parti Nagy Lajos Árnyékporocska című regényének könyvegyüttesét, valamint kerámiatányért kapott ajándékba. Azok a versenyzők, akik három vagy több kategóriában is megmérettették magukat: Fülöp Imréné, Kiss Imréné, Nyúzó Ildikó, Pabar Tünde és Dr. Török Noémi a könyvtár különdíját is megkapták. Minden résztvevőnek – alkotónak és a kiállítás megtekintőinek – köszönjük a részvételt és a támogatást!

Képek a Galériában