Csillagok között – Bagi László asztrofotós előadása

bagi laszlo csillagok kozott smMárcius 10-én Bagi László az asztrofotós volt a könyvtár vendége. Elmondta, hogy 2009-ben kezdte el fürkészni az égboltot és a távcsövével felfedezett csodálatos világot szerette volna megmutatni másoknak is. Ekkor indult az asztrofotózás iránti szenvedélye. Rengeteg időt tölt a csillagos ég alatt, sokat tanult és egyre több tapasztalatot szerzett. Fejlesztette felszerelését és az évek alatt megszerzett tudás birtokában, egyre jobb felvételeket készített. Büszke arra, hogy fotói kiállításokon és rangos folyóiratokban, kiadványokban szerepeltek. A National Geographic egyes fotóit több alkalommal is a legjobb asztrofotók közé választotta. Publikációi jelentek meg az Élet és Tudomány, a Természet Világa folyóiratokban. Előadásában kitért arra is, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel dolgozik, és hogy olykor, milyen sok nehézséggel kell megküzdenie. A közönség kérdéseinek megválaszolásával zárult az este. Programunk a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00564 azonosító számú Közösségi kompetenciafejlesztés a Határ Győző Városi Könyvtárban című projekt keretében valósult meg.

Képek a Galériában